Bővebb leírás
E könyv szerzője 18 éves volt, amikor alig idősebb mentora és az üldöztetésből megmentője, Stollár Béla révén megismerkedett a magyar ellenállási mozgalommal. Stollár mártírhalála Budapesten, 1944 karácsonyán ráébresztette arra, hogy a szembeszállás a megszállókkal igen nagy kockázattal jár nemcsak az ellenálló, hanem a környezete számára is. Vajon mi szolgálja inkább egy nemzet érdekeit, ha ellenáll, és szörnyű veszteségek árán megőrzi a haza becsületét, amint azt a lengyelek tették, vagy ha óvatosan együttműködik a megszállókkal, ahogy Dánia cselekedett? A dán nép, beleértve a zsidókat is, túlélte a háborút. De mi lett volna, ha minden nemzet ezt az utat választja?
A könyv alaptétele, hogy az európaiak 1939-ben elkerülhették volna a német agressziót és a hozzá kapcsolódó szovjet terjeszkedést, ha hajlandóak lettek volna szövetkezni egymással. Ehelyett volt, aki előre megadta magát, mások becsületből harcoltak egy kicsit, megint mások szövetségre léptek a nácikkal még akkor is, ha nem a németek ellenségeivel, hanem szövetségeseivel volt elszámolnivalójuk, amint ezt a románok és a magyarok esete példázza. A németek viszonylagos gyengesége folytán Hitler szövetségesei önállóbbak voltak, mint gondolnánk, s ezért a háborús bűntettekért is nagyobb a felelősségük.
Nyugat-Európával ellentétben a háborús Közép- és Kelet-Európát többszörös idegen megszállás, polgárháború és etnikai tisztogatás jellemezte. A háború utáni megtorlás során, számos igazságtalanság ellenére is, sok gazember elnyerte méltó büntetését. Az Európai Unió a háború keserű leckéjének köszönheti a létrejöttét. Jövője attól függ, képes-e megőrizni a humanitárius gondolkodást és az európai alapértékeket.
