Bővebb leírás
A könyv az érzékenység és a romantika magyar irodalmáról, a boldog együgyűség elvesztéséről és a művészetek élvezetének ,,veszedelmes" következményeiről szól. Kazinczy rögeszmés szépségkultuszáról, Ányos ,,identikus" boldogtalanságáról, Csokonai saját ellentétébe forduló boldogság?lozó?ájáról, Pálóczi Horváth ,,hátrahőköléséről", Ungvárnémeti bűntudattal teli ,,nárcizmusáról", az esztétikum és a boldogtalanság közé egyenlőségjelet állító Kisfaludy testvérekről, a katasztrófák művészet- és gazdaság?lozó?ai értelmét kereső Lisztről és Jókairól. Ha tetszik, arról a bátorságról, amely a 18. század közepétől kezdve nemcsak esztétikai természetű, de egyfajta morális bátorság is volt: olvasásra csábítani a korábban nem olvasó rétegeket, programokat írni a társadalmi elitek kulturális elitté alakításáról, könyvet adni a nők kezébe, a szépirodalom retorikai-poétikai mutatványain keresztül mintát adni a személyiség autonóm létformáihoz. A felvilágosodás szenvedélytanai (Le Brun, Hume); dialógusai a csiszoltság (politeness) fogalmai körül (Shaftesbury, Burke), ízlés-meghatározásai (Hume, Voltaire); az összefoglaló esztétikai rendszerek (Batteux, Baumgarten, Hegel); a szép esztétikai - esztétikai-ideológiai! - és morális megragadhatóságának ?lozó?ai-hermeneutikai tételei (Rousseau-tól, Gottschedtől Kantig és Schleiermacherig), vagyis az egykorú európai esztétikai gondolkodás teljessége első látásra talán nem áll ott a szentimentalizmus és a romantika magyar irodalma mögött, mégis alig van olyan műve a korszak magyar szépirodalmi kánonjának, amelyen ne lehetne ennek a (pre)modern esztétikai rendszernek valamiféle - nálunk főleg német közvetítéssel megjelenő - lenyomatát felismerni.A 18-19. századi magyar szépirodalom - a boldogtalanság iskolája.Hermann Zoltán (1967), irodalomtörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója.
