ZSIDÓSÁG ÉS FILOZÓFIA
1
Annak, aki zsidóság és filozófia szellemtörténeti nyomvonalainak a feltárására vállalkozik, mindenképpen szembesülnie kell azzal az átfogó paradoxonnal, amely e két, egymáshoz mérten idegen világ, vagyis a judaizmus, illetve a hellén(isztikus) hagyomány viszonyát illetően már az első pillanattól – valójában már a Septuaginta fordításnyelvének a megteremtése, majd Alexandriai Philón platonizáló exegetikai szemléletének térhódítása óta – valamennyi zsidó és keresztény nemzedék számára kihívást jelentett, mi több, jelent még ma is. E paradoxon értelmében a bibliai kinyilatkoztatás és a (görög) filozófia felségterületeinek elkötelezett polgárai egymás múltjaként érzékelik mindazt, ami a másik domíniumában történik. Minthogy az említett két világ között nem létezik olyan, újfent csak közös eseményhorizont, amelyen túlra akár a legkitartóbb pillantás is elhatolhatna, a másikról való tudás csupán a hit erejénél fogva tárulkozhat föl magától értetődően, roppant erős, teoretikus módon kifejeződő akaratra van (lenne) szükség ahhoz, hogy a szóban forgó kilátást akadályozó „eseményhorizont” egyszer csak eltűnjék a szemünk elől, s az egymásnak feszülő múltak – akár csak két folyóág találkozása – egyetlen beteljesülés felé haladjanak tovább. Magyarán, önfeláldozó módon jövőként kínálják fel magukat valamely, a filozófia és a történelem számára egyazon értelmet sugalló Gondolatnak.
Mindamellett a fenti paradoxon természete felőli tudakozódás judaizmus és filozófia viszonyát, e viszony alapjellegét tekintve már jó ideje nem kortalan jellegű kérdezés, legalábbis az Aufklärung győzedelmes világnézete óta semmiképpen sem. Különösképpen, ha arra gondolunk, hogy a modern kor embere szemében gnószisz és pisztisz, ratio és fides vitája egyrészt jobbára tudás és nem tudás viszonyaként jelenik meg és szerveződik újjá, másrészt pedig ebben a szereposztásban szinte magától értetődő módon mindig a filozófia lép föl a tudás maszkjában. Végképp feszültségterhessé és kiélezetté válik ez a viszony, ha a beavatott ismeret speciális neméről, a gnószisz tu theuról, az Istenről való tudásról esik szó. Hit és tudás értelmét meghatározó Igazság mindeközben – mintha csak valamiféle mitikus lény lenne a filozófia születésének hajnalán, Hermész-arcú Alétheiaként – állandóan úton van, a Biblia személyes Istene és a filozófia tökéletesen transzcendens, pneumatikus, személytelen Egy-Lénye között közvetít. De miután folyamatosan úton van, szinte lehetetlen valahol is megtalálni… Mi több, semmi bizonyítékunk nincs rá: vajon a mítosz és a filozófia közti senki földjén honos Alétheiát valaha Valaki is fölkérte volna erre a bizonyos közvetítésre?
A paradoxonban rejlő és természetszerűleg bőven szaporítható ellentmondások kézenfekvő feloldásaként kínálkozik a zsidó filozófia fogalma, amely azonban eddigi karriertörténetével azt bizonyítja, hogy az égvilágon semmit sem old meg, sőt éppen ellenkezőleg, csak tovább növeli a kiinduló viszonyt, a zsidóság és filozófia relációját övező homályt.