Bővebb leírás
A munka a szerző 2010-ben megvédett doktori disszertációjának könyvalakban megjelenő változata. A disszertáció célja kettős. Egyrészt a leíró verstanban a versritmus határjelző nyomatékozhatósága leírásának elméleti és gyakorlati kiterjesztésére, illetve dekonstrukciójára vállalkozik, amennyiben a Kecskés András és Szuromi Lajos által kidolgozott, a sormértékek, mértékváltozatok és elvont versmértékek leírását a határjelző nyomatékozhatóság valószínűségi mutató- számaival ellátó, versritmusleíró gyakorlata mellé az alkotáslélektan tudattalan zenei szimmetriaképző mechanizmusának kimutatására dolgoz ki elméleti és gyakorlati-számítástechnikai hátteret (SZILSZ). Ugyanehhez az első célhoz tartozik a második fejezet, amely ennek a leíró vizsgálatnak az irodalomelméleti és egyéb tudományos kontextusát kívánja vázlatosan kibontani. A könyv elsősorban a vizsgálati módszer kidolgozására és bemutatására vállalkozik, az elméleti kontextus kifejtésére ennek megfelelően szűkebb tér jutott. A másik cél az elméleti fejezet utáni leíró verstani elemzés. A szerző kiterjesztett leíró verstani vizsgálatot folytat Weöres Sándor Magyar etűdök első sorozatán, közülük tizenkét darabot szövegesen is értékel, s ezeket olykor funkcionális verstani sugallatokkal is kiegészíti. A nyomatékozhatósági valószínűségi mutatószámok a sorképzés mint versminimum elvéből kiindulva komplex elemzési szempontok szerint súlyozzák a szótagok nyomatékértékét. A zenei szimmetriavizsgálat a sorképzés, a szegmentálhatóság, a vers létrejöttének hangzásminimumával szemben, pontosabban ennek keretéül, a ritmika dekonstrukciós háttereként a nyelv kaotikus szimmetriaképző tulajdonságaira épít: a vizsgálat az egymás mellé kerülő szótagok soroktól és értelemtől független lüktetésrendjének komplex zenei struktúráit bontja ki, melyeknek előterében a sorképzés mint versminimum, a vershangzás tagolt nyomatékrendje, a metrikai, valamint a szintaktikai struktúra felépülhet.
