Luis de Góngora (1561-1627) a spanyol barokk óriása, a róla gongorismónak vagy culteranismónak elnevezett irodalmi irányzat legnagyobb alakja. Bonyolult és nehéz költő, akit az ész és a tudatalatti útján kell követni, a metaforák megújítója, a közvetett, mitologikus utalások halmozója. Felszentelt pap, akit fölöttese megrótt, hogy egyházi személyhez méltatlan életet él, profán dalokat ír és bikaviadalokat látogat. Morózus öreg, akinek a feje fölül még a házát is megveszi vetélytársa, és otthonából ki kell költöznie. Kártyázó, szerencsejátékokat kedvelő, színészekkel mulatozó, utazgató, kalandokat kedvelő, nőket hajkurászó bohém.
Mindez Góngora volt, akinek románcaiból bőséges válogatást olvashat ebben a kötetben az érdeklődő. A jegyzetek miniesszék, a nehezen érthető románcok hátterét világítják meg, a bevezető tanulmány pedig Góngora személyiségét villant ja fel, elemzi a románcaiban megvalósított művészi újat, érthetővé teszi képalkotó módszerét, amelyet ma már a modern költészet előzményének tekintenek, hiszen olyan képekre bukkanhatunk nála, amilyeneket Rimbaud írt, vagy a mi József Attilánk. Federico Garcia Lorca híres cigányrománcai sem születhettek volna meg Góngora románcai nélkül. Képalkotása, részleteinek gazdagsága, humora tovább él a huszadik századi spanyol költő nálunk is jól ismert románcaiban, aki 1927-ben, Góngora halálának 300. évfordulóján igazságot szolgáltatott a spanyol líra sokak szerint legnagyobb alakjának, akit életében és halála után egyaránt méltatlan támadások értek, és vaskos irodalomtörténetekben nevezték érthetetlen költőnek.
A románcokat Simor András fordította, és ugyancsak ő írta a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket is.
