Bővebb leírás
Enyingi uradalomként a 1819. század fordulóján egy nagy területű, vérhatalommal felruházott, de a családi hitbizományok közé nem sorolt nagybirtok tárul a forrásokból elénk, amelyet tulajdonosa, Batthyány Fülöp herceg egész hosszú életén át jó gazdaként kezelt többi uradalmával együtt. Keze alatt 1806 és 1870 között, a mindig igen gondosan megválasztott felelős gazdasági szakemberek irányításával az enyingi uradalom kezdett (Tóth Tibortól kölcsönzött kifejezéssel) nagybirtokból nagyüzemmé válni, meg kell jegyezni: szinte a tulajdonos akarata ellenére. Az enyingi uradalom a Mezőföldön, három megye: Somogy, Tolna és Veszprém (ma Fejér) megyék határán feküdt, jó termőhelyi és e korszakban közepes gazdaságföldrajzi adottságok jellemezték. Az enyingi uradalom gazdálkodása az 1860-as évekig sikeresnek mondható. Fő jövedelmi forrásaik, a gyapjú és a gabona eladása a piaci kereslet-kínálat függvényében váltakozó sikerrel ugyan, de felesleget termelt még az 1850-es évek nagyobb beruházásainak fedezésén túl is. Ebben az időben alakult ki az a kultúrtáj, amely ennek a Mezőföldön belüli területnek máig jellemzője maradt. A 19. századi gazdálkodás három elemzett területének vizsgálata lehetővé teszi ezen folyamat felvázolását.
