Nagy Péter Tibor tanulmányai azáltal válnak szélesebb érdeklődő közönség számára is fogyaszthatóvá, hogy a hazánkban szokásosnál teljesebb mértékben teljesítik a tudományos publikáció kritériumait. A szerző ugyanis nemcsak kutatói kérdéseit fogalmazza meg mindig világosan és érthetően, hanem a legapróbb részletekig bemutatja a válaszhoz vezető gondolati utat is, a módszertani buktatókkal, nehézségekkel és a részmegoldások szellemes ötleteivel. Ezért valóban nem kell olvasójának sem társadalomtörténésznek, sem szociológusnak lennie, ha érdekli az éppen feldolgozott téma, és hajlandó gondolkodási erőfeszítést tenni a kutatói gondolatmenet követésére és megértésére. Nagy Péter Tibor tehát nem ennek vagy annak a közönségnek ír, hanem egyszerűen tudományos munkát ír – annak, aki ilyet akar olvasni. Azt is mondhatnánk, hogy nincs ebben semmi különös, már klasszikus példaképeink is így csinálták – csak annyian nem követik a példát, hogy érdemes kimondani, ha üdítő kivételt látunk.

Valamennyi tanulmány a felfelé irányuló mobilitás témakörében marad, és különböző társadalmi csoportok alul- vagy felülreprezentáltságának okaira keresi a választ az oktatási intézményekben. A válogatást csak dicsérni tudom, nemcsak logikája miatt, hanem azért is, mert az egyes tanulmányok más és más aspektusát vizsgálják a társadalmi mobilitás társadalomtörténeti témájának: középfokon az önszelekciót és a felnőttoktatás jelentőségét, felsőfokon a kolozsvári egyetem rekrutációját, a nők felsőfokú továbbtanulásának alakulását, a peregrinációt, a felsőoktatás tömegessé válását, illetve a humboldti modell és a mai egyetemek különbségeinek következményeit.