A közel nyolc évig tartó fegyveres konfliktust a befejezését követően még harminchét évig nem háborúnak nevezték, hanem "rendfenntartásnak" vagy "pacifikációnak". A hivatalos Franciaország nem is nevezhette háborúnak, hiszen Algéria éppúgy, mint pl. Bretagne, a Francia Köztársaság jogilag szerves része volt, egészen pontosan "tengerentúli három megyéje". S önmaga ellen mégsem viselhetett háborút. Ezért sokan nevezték - s olykor még ma is nevezik - "polgárháborúnak" vagy "a franciák közötti belháborúnak". A mindennapokban, a köznyelvben, de a szakiradomban is a mára már semlegessé vált algériai háború kifejezés terjedt el.
E "furcsa háborúban" négyszázezer francia katona vett részt, az algériai felkelők reguláris hadereje algi érte el a negyvenezret, a lakosság egyharmada kényszerült elhagyni lakóhelyét, egymillió európai származású pedig pánikszerűen hagyta el Algériát 1962-ben. A fegyveres konfliktus háromszázezer áldozatot követelt.
A háború belpolitikai krízist idézett elő Franciaországban: az 1958. májusi algíri puccs nyomán kialakult polgárháborús helyzetben összeomlott a IV. Köztársaság, és Charles de Gaulle irányításával megszületett az ötödik.
A szerző levéltári források, korabeli dokumentumok és a résztvevők visszaemlékezései alapján rekonstruálja a mozgalmas nyolc év történetét. Nemzetközileg is új eredményeket hoz, főként a szocialista országok háborúhoz való - nagyon érzékeny - viszonyának a bemutatásával. Ennek során megismerhetjük az algériai kommunisták által irányított, arab nyelven Budapestről sugárzó, majdnem francia-magyar diplomáciai bonyodalmat okozó rádióadó történetét vagy Moszkva Franciaországot kímélő óvatos politikáját.
A szerző a Szegedi Tudományegyetem történész professzora, a gyarmati elnyomás ellen harcoló nemzeti mozgalmak és a Magreb országok ( Tunézia, Algéria, Marokkó) legújabb kori történetének a kutatója. Tágabb kutatási területe az arab-mediterrán térség és Franciaország 19-20. században, a magyar-arab kapcsolatok s az euromediterrán partnerség. Ezekben a témakörökben magyar, francia és olasz nyelven publikált könyveket, tanulmányokat. Alapítója a Mediterráneum Történészei Nemzetközi Társaságnak (SIHMED), külső tagja a Charles de Gaulle Alapítvány tudományos tanácsának.
