Bővebb leírás
Sok mindent elvehetnek tőlünk, az emlékeket soha. Ezekhez akkor is makacsul ragaszkodunk, amikor homályosulnak, hiszen vigasztalást adhatnak, megajándékoznak az ifjúság tünékeny varázslatával, önvizsgálatra késztetnek, jó érzéssel vagy a mulasztás szorongásával töltenek el. Régebben, ha tehettem, a Farkasréti temetőben szüleim sírjánál álldogálva beszélgettem velük, s bár nem válaszoltak kérdéseimre, éreztem jótékony, segítő jelenlétüket. Nekik köszönhetem, hogy életem állomásaira visszapillantva az a meggyőződésem:szerencsém volt, mindenütt beilleszkedtem, jól éreztem magam a bicskei cigányosztályban éppúgy, mint az egyetemen. Igazi ajándéka életemnek a családom, aggodalmasan óvó gyerekeim, unokáim, akiket én dédelgettem, ám fordult a kocka: ma már ők támogatnak. Ajándék, hogy megmaradtak barátaim, elbeszélgetünk fiatalságunkról, terveinkről – még vannak! – és természetesen a betegségeinkről. Arcok merülnek fel a múltból, kiváló íróké, művészeké, akik„megörököltek bennünket, s akik közül nem egy a modern irodalomkiemelkedő alakja, s akiktől sokat tanulhattam. És a fiatalok!Őket tanítottam, s az élet egyik legnagyobb jótéteményeként ma is taníthatom az újabb és újabb nemzedék érdeklődő tagjait. Nem kis büszkeséggel figyelem egyikük-másikuk felívelő pályáját, örömmel olvasom tanulmányaikat, könyveiket, s ha nagy néha találkozunk, ámulva veszem tudomásul, hogy kezdenek őszülni. Nincs szebb, ösztönzőbb, mintha szeretetben élhetünk. Nekem megadatott, s hálát adok érte az égieknek.
