Bővebb leírás
Az emberi méltóság megsértése nem igényel különösebb fáradságot, agressziót, nem igényelt negyven éve sem. Hajnóczy Péter tapasztalata szerint ? megírta egy novellájában ? elég hozzá egy mosószappan: bolondok, alkoholisták borotválására éppen megfelel. Nekik, azoknak jó úgy is.
A "bolond" lakását elvenni (ha beteg, ha nem), rabszolgaként dolgoztatni, eltökélten hagyni, hogy a többiek napirendszerűen összeverjék ? ez már több intézkedést kíván, de egy alapvetően feudális rendben, amelyet "népi demokráciának" hívtak, huzamosan megoldható volt. Hajnóczy erről nem fanyar novellát, hanem megrendítő szociográfiát írt, amely 1975-ben botrányos körülmények között egy folyóiratban megjelent. Sajtóper, alsó és felsőbb bíróságok, fenyegetések, illetékes hárítások és hazugságok? Az író, bár évekig készült rá, nem adhatta ki kötetben munkáját az elő- és utóélet dokumentumaival, széljegyzeteivel együtt, miközben az ügy motívumai, abszurditásai átsugároztak szinte valamennyi művére.
Hitegették a kiadással ? ez sem fárasztóbb a mosószappannál.
Reményi József Tamás