Az ifjú calabriai gróf, Armando Lucifero 1878-ban írt kiseposza nem tartozik a szokványos Petőfi-életrajzok közé. Különleges íze és eredetisége az első soroktól kezdve világosan érzékelhető. Ennek legfőbb oka az, hogy a széles körű, történelmi tájékozottsággal rendelkező szerző Petőfi életét és a szabadságharcot, minden hazafiúi rokonszenve mellett, a kívülálló szemével nézi. Az elfogultság és a pártatlanság sajátos keverékét képező szemlélete így egyaránt vezet érdekes háttér-megvilágító és számunkra hízelgő vagy kevésbé hízelgő megállapításokra. Ugyanakkor a mű semmiképpen sem lehet érv amellett, hogy Petőfi Sándor Szibériában fejezte be az életét. A tollforgató gróf elöljáróban határozottan leszögezi, hogy nem hiteles forrásra, hanem a magyarok között elterjedt szóbeszédre támaszkodik. Amiért ezt a feltevést képzeletébe befogadta és irodalmilag feldolgozta, annak mozgatórugója kizárólag az olasz risorgimentótól felszított demokratikus, vagy ha úgy tetszik, carlista forradalmiság volt, mely rendkívül alkalmas eszményképre talált az oroszok által elhurcolt magyar szabadságköltő személyében, akit saját nemzete is inkább hősi halottnak szeretne látni, semhogy lázító eszméivel a megalkuvó kor nyugalmát megzavarja.