Bővebb leírás
Attila, a hun király a világtörténelem egyik legkiemelkedőbb, legvitatottabb,
legvonzóbb, legelutasítottabb, legjelentősebb, és talán legkevésbé ismert
meghatározó szerepű alakítója. Az utábbi évszadokban már az is vitatott
kérdéssé vált, hogy a magyar történelem alakja-e. Ezzel összefüggésben kell
látnunk azt a tényt, hogy a magyar történelemben a kereszténységre térítés során
beállt törés sok mindent, ami ez előtt a korszak előtt történt, ellentétes előjellel
állíttatott be, nemkívánatosnak minősített. Így Attila valóságos szerepe is már
Gézától és Szent Istvántól kezdve élesen átértékelődött a magyar
hagyományban, s a rá vonatkozó ősi dokumentumokat begyűjtötték és elégették.
Mégis, a krónikások a tények nyilvánvaló súlya alatt képesek voltak az Attilára
vonatkozó és még megtűrt tudást átmenteni a későbbi századokra, a pillanatnyi
politikai-vallási helyzet függvényében. A magyar belső hagyomány mégoly
rejtett és sokszor ellenkező előjelű beállításban történő átmentési kísérlete
azonban majdnem kudarcba fulladt. Anonymus ugyan a magyar
hagyományokról látszólag elmarasztalólag ír, a parasztok és a regösök egyes
„hamis meséi és csácsogó énekei”-t ilyen feddő fedő alatt mégis átmenti. Mégis
elnyelte Anonymus Gesta Hungarorum-ját a kíméletlen idegenérdekű süllyesztő,
és hét évszázadnyi eltemettetés után, csak 1746-ban került elő az ismeretlenség
homályából Schwandtner János György jóvoltából (GKE, 1998). Attila
személyét és a magyar-hun kapcsolatot IV. Béla és udvara (1242 körül) nem
vállalta, mert uralkodóvá vált a vallási türelmetlenség az országban – írja
Sebestyén László (2000, 113. oldal). Mégis, a mindenki által tudott és
nyilvánvaló tények súlya alatt (ld. Hambis, 1972, 5-7) az 1848-as
szabadságharcig Magyarországon és világszerte uralkodó nézet volt a hunmagyar
folytonosság. A magyarság múltjának eltörlésére az i.u. 1000 körül
elindított hadjárat egyre magasabb fokozatra kapcsolt, és 1848 (és 1945) után
újabb erőre kapott. Kitagadták Attilát a családból a külföldről hazánkba
telepített, idegenérdekű történész-iskolák, amelyek a Bach-korszakban a Magyar
Tudományos Akadémiát is uralmuk alá hajtották, és amelynek idegen
szemléletű s valóság-torzító hagyományaitól máig nem sikerült megszabadulni.