Ibsen fő témája a szabadság és a modernitás, egyén és közösség, illúzió és valóság közti feszültség. Nóra a női egyenjogúság szimbóluma, a szabadság lehetőségéről szól, arról, hogy lehet-e teljesen szabaddá válni. Mint a tanulmánykötet címe is mondja, nem. Darabjaiban többnyire nők reprezentálják ezt a küzdelmet, akik akkoriban egyszerre voltak ideálok és elnyomottak. (Jellemző, hogy Kínában ma a feminizmust »noraizmus«-nak hívják.) A Vadkacsában arról ír Ibsen, hogy rengeteg idealista álmodozik a világ megmentéséről – amiben ő maga nem hitt.

Színművei a regény hőskorában születtek, és úgy épülnek fel, mintha egy regény utolsó fejezetétől olvasnánk visszafelé a történteket. A drámának ez az epizálódása vezetett el azután Brechthez, Becketthez, az epikus és abszurd színházhoz. Strindberggel összehasonlítva Ibsen német, míg a svéd drámaíró francia nyelven vált Európa-szerte ismertté. A norvég író sokkal zárkózottabb volt, a társadalmi életben sem vett részt különösebben. Valószínűleg emiatt kapta kevésbé jelentős írótársa, Bjørnstjerne Bjørnson a Nobel-díjat 1903-ban, amiről a következő anekdota maradt fenn. Bjørnson eltévedt Stockholmban, és útbaigazítója kíváncsian megkérdezte, ki ő? Mire Bjørnson önérzetesen felelte: a legnagyobb norvég író. Ó, Ibsen úr! – örvendezett az útbaigazító.

Ibsentől egyébként nem állt távol a humor, emlékeztetett a bemutatón Helge Rønning, aki még sok érdekességet mesélt monográfiája „hőséről”, s egyben norvégról angolra váltott, hogy többen követhessék tolmács nélkül.