Bővebb leírás
Középkori íróink Attila, Álmos, Árpád és Szent István alakjára összpontosítva érzékeltették egy-egy sorsforduló beköszöntét. A Thuróczy János-féle Chronica Hungarorum és a Katona István alkotta Historia Critica közötti, bő háromszáz éven keresztül vezető folyamat során a történelem tárgya tágabb értelmet nyert, mint az uralkodók viselt dolgainak lejegyzését. A hazai és külhoni kútfők felkutatásával az ősidőkről, a honfoglalásról és az államalapításról egyre árnyaltabb kép jelent meg. Ennek fényében érdekes, hogy a királytörténetből néptörténetté szélesedő előadásokba miként illeszkedtek az említett jelképes személyek, milyen vélt és valós érdemekkel ékesítette őket a 18. századra kifejlődő kritikai történettudomány. A régi magyar történelem sarkalatos pontjainak szemléletbeli hangsúlyváltásait tárja fel ez a művelődéstörténeti-historiográfiai összegzés, amely például azt is bemutatja, hogy milyen megfontolásból született meg az „Árpád-ház” fogalma az 1770-es évek jezsuita történetírásában.
