A Gonosz megértése

A könyv, egyetlen jelzőben összesűrítve: zsúfolt. Témakörökkel, történelmi eseményekkel, információval, s főként gondolatokkal zsúfolt. Olvasható a szerző több évtizedes kutatómunkája és eddigi könyvei összefoglalásaként, s ugyanakkor munkatervként is: számos, szándékosan elvarratlan szál, sok vitára ingerlő tétel, s a 22 oldalas bibliográfiában is tükröződő hihetetlen olvasottság, anyagismeret, amely azonban itt-ott mégis jövőbeli kiegészítésre szorul. Nem csoda, hogy a szegény kis könyvajánló ugyancsak kénytelen minduntalan írószerszámához kapkodni, hogy jegyzeteljen, mert úgy érzi, a saját gondolatai is túlcsordulnak. A zsúfoltság szerencsére nem vonatkozik a stílusra, amely áttekinthető, szellős, közérthető, a szó legjobb értelmében esszéisztikus.

Lendvai előző munkáinak is az volt az egyik fő erénye, hogy egymástól látszólag távol eső területeket rántott egymás mellé. (A Közép-Európa-fogalom történeti vizsgálódásába például a történeti földrajz szempontjait hozta be.) Ezúttal a történeti és a filozófiai megközelítés együttes alkalmazásának lehetünk tanúi.

A címbéli birodalmak a náci és a szovjet birodalmat jelentik, amelyek konkrét történelmi megvalósulásai voltak a Jó és a Gonosz küzdelmének; a vallásos gondolkodásban és az ebből kinőtt történelemfilozófiában ez a két erő harcol az emberért. (Persze a cím metaforikusan értendő: csak a – bármilyen – történelemfeletti erőben hívő történész foglalkozhat avval, hogy mondjuk Hitler a Sátán küldötte volt. Az emberiség üdv-, illetve hanyatlástörténete és a történettudomány összeegyeztethetetlen.) A négy nagy fejezet közül az első az eszkatológiai téma történetét adja, Ágostontól Lutherig, majd a lutheranizmus máig tartó hatásáig. Erre épül az orosz-szovjet forradalomról, a gonosz kommunizmusról szóló következő (benne a lenini és a sztálini forradalom elmélete és gyakorlata), majd a harmadik fejezet, amely a fasiszta ellenforradalmat tárgyalja (benne Mussolini és Hitler elmélete és gyakorlata, ahol is az előbbi – mutatis mutandis – Leninnek az utóbbi Sztálinnak van megfeleltetve, illetve velük párhuzamba állítva). A befejező rész (A Gonosz birodalmai a tudományban és filozófiában) mindennek az összegzése egy magasabb – politikafilozófiai, történetfilozófiai és filozófiai – szinten, olyan fogalmak segítségével, mint totalitarizmus, nyitott társadalom, egyéni felelősség, kollektív bűnösség stb., Platóntól Marxon át Heideggerig.

Mindezt egy szinttel lejjebb bontva csupán felsorolom, hogy – a fentieken kívül – még mi mindenről esik komoly szó a könyvben: a két birodalom, a Jó és a Gonosz birodalmának tana; a lutheranizmus, amely megalapozta a németség Nyugat és Kelet közötti határhelyzetét; e határhelyzet végigkövetése, tulajdonképpen egészen napjainkig; a forradalom elmélete kapcsán eszkatológia és társadalmi haladás, illetve eszkatológia és forradalom viszonya; a bolsevik forradalom dióhéjban előadott története, Lenintől a szovjet tervgazdálkodáson át Sztálin antiszemitizmusáig; az ellenforradalom „lényege az eredetmitikus gondolkodáshoz való visszatérés” (255. o.), ezért elméletének kidolgozói között első helyen szerepel Nietzsche (és olyan kritikusai, mint Lev Sesztov és Lukács György), majd Carl Schmitt és Spengler mint ellenforradalmi mítoszok kialakítói, amelyeket aztán az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus ültetett át a gyakorlatba; az ellenforradalom másik jellemzője, hogy „forradalom az ellenkező irányban: nem a premodernből előre a modernbe, hanem a modernből vissza a premodernbe”. (331.); Lenin „iniciatíváinak” Mussolini „iniciatívái” felelnek meg, amelyeket a sztálini, illetve a hitleri „elfajulás” követett.

Ezt a sok mindent egyetlen folyamatos elbeszélésben nem lehetett volna elmondani. Ezért Lendvai kitalált egy új műfajt: az általa kiválasztott és összefüggésbe helyezett témákat a szakirodalom alapján tárgyalja, mégpedig úgy, hogy könyveket, tanulmányokat ismertet, s ezeket kommentárral látja el. Van, ahol ez a kommentár csak egy-két bekezdés, s van, ahol külön tanulmánnyá terebélyesedik. Az ismertetett-értelmezett művek – amelyek között vannak kézikönyvek, de vannak folyóiratokból előásott cikkek is – túlnyomó többsége egymást követi, egymásból következik, és gyakran egymással vitázik. Lendvai ilyenkor rokonszenvesen visszafogott, nem akar döntőbíró lenni eldöntetlen vagy eldönthetetlen tudományos vitákban. A könyv emiatt rendkívül informatív (a 20–21. századi történelemmel foglalkozó minden bölcsész számára ajánlott olvasmánnyá tenném), hangja objektív.  Ugyanakkor a „szubjektív” szerzői jelenlét – már az értelmezett művek kiválasztásában, s persze még inkább összefüggésbe állításában – végig érezhető, s ez teszi az olvasót is együttgondolkodó vitapartnerré.  S van min gondolkodni.

(Lendvai L. Ferenc: A Gonosz birodalmai. Bp., 2011. 595. Áron Kiadó. 3900 forint.)