Bővebb leírás
"Még az első világháború előtt, 1911-ben születtem Budapesten. Felsőfokú tanulmányaimat a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karán, történelem szakon végeztem 1931-től 1935-ig. Itt ekkoriban igencsak kiváló professzorok tanítottak. Az újkori magyar történet tanára Szekfű Gyula volt, a középkori magyar történeté Mályusz Elemér. Az újkori egyetemes történelmet Hajnal István, a magyar művelődéstörténetet Domanovszky Sándor adta elő. A történeti segédtudományokat Szentpétery Imre, a kelet-európai történelmet Lukinich Imre tanította. Megvolt tehát minden lehetőségem arra, hogy sokoldalúan képezzem magamat."
Az idézet a szerzői előszóból származik, amelyből az is kitűnik, hogy Berlász Jenő a fogalommá vált "Domanovszky iskola" tagjai közé tartozott. "Jeles iskolázottsága", kiemelkedő tehetsége, kitűnő elemző- és íráskészsége, továbbá példás szorgalma révén látványosan emelkedett a tudományos ranglétrán, 1943-ban a "Századok" c. folyóirat szerkesztője és egyetemi magántanár lett, s mindössze 36 éves volt, amikor a gazdaságtörténet tanszékvezető egyetemi tanárává nevezték ki; 1948-ban azonban a professzorok többségével együtt őt is elmozdították állásából. Doktori értekezését a felvidéki Thurzó-birtokok jobbágyságának történetéből írta, majd érdeklődése az erdélyi jobbágyság múltja felé fordult, számos nagyszerű - Erdély történetének megértését ma is segítő - tanulmány született a feltárt források eredményeként. Társszerzőként vett részt a "Kereszténység védőbástyája" (a Magyar Művelődéstörténet 3. kötete) megírásában, ipartörténeti munkái - a pest-budai kézműipar válságáról, illetve a páratlan sikerű Ganz-gyárról írt tanulmányai - a magyarországi gazdaságtörténet-írás nyereségei közé tartoznak. Több szempontból is mértékadó könyvtár- és irodalomtörténeti kutatásait jelen kötet nem érinti.
Berlász Jenő tudományos munkásságát a közelmúltban rangos kitüntetésekkel ismerték el, Magyar Örökség Díjjal 1999-ben, Eötvös-koszorúval pedig 2001-ben tisztelték meg.
