Budapesten a jezsuiták Horánszky utcai Párbeszéd Házában mutatták be Bánkuti Gábor történész munkáját a kommunista diktatúra alatt koncepciós perekkel elítélt és bebörtönzött jezsuitákról. A jórészt önálló levéltári kutatások alapján megírt mű (eredetileg doktori disszertáció) forrásmunkául szolgálhat a kommunista idők magyarországi egyháztörténete tárgyilagos megírásához. 1945 és 1965 között a magyar jezsuita rendtartomány 67 tagja – a hazai tagozat közel negyede – összességében közel 280 évet töltött börtönben vagy internálásban: több, mint ezer évre ítélték őket. A történész a túlélés lehetőségeit vizsgálja a jezsuita rend második világháború utáni sorsfordulóinak tükrében. Több dimenzióban dolgozza fel témáját: politikai, egyházpolitikai, kultúrtörténeti és egyéni sorsokat formáló történet ez.
Érdekes tájékoztatást olvashatunk az állampárt (a Magyar Dolgozók Pártja) egyházpolitikájáról, különös tekintettel a szerzetesrendekre. A szerző a marxista ideológia felépítmény-elméletére utalva írja: „Az illegális szférába utalt rendek vitalitása alapjában kérdőjelezte meg a marxista dogmát, amely szerint: ha az emberek létfeltételei, társadalmi viszonyai megváltoznak, akkor képzeteiknek, fogalmaiknak, nézeteiknek, végső soron öntudatuknak is meg kell változnia. Hogy világmagyarázatát kizárólagos érvényre juttassa, a kommunista párt a ’világnézeti harccal’ kapcsolatos kérdéseket a gyakorlati politika terrénumába utalta. Az egyházi-pasztorális tevékenységet büntetőjogi-politikai kategóriákba transzferálta. (…) A jezsuitákkal kapcsolatos ügyekben nyomozó hatóságként kivétel nélkül a politikai rendőrség járt el. (…) Az egyházpolitika referenciaközpontjait a pártvezetőég határozatai jelölték ki. (…) Az államvédelem a jezsuita rendet konkurens szolgálatnak, vatikáni irányítás alapján működő kémszervezetnek tekintette.” (200)
Bánkuti Gábor kötete elején bemutatja a Loyolai Szent Ignác által alapított Jézus Társaságát, majd vázolja a jezsuita rend magyarországi történetét, különös tekintettel a rendtartomány 1945-ös helyzetére, amikor elkezdődtek az eljárások egyes jezsuiták ellen. Részletezi a Tüll Alajos és Csávossy Elemér tartományfőnöksége alatt kezdődő üldöztetést (fiatalok külföldre szöktetése, koncepciós perek 1945 és 1953 között). Beszámol a Pálos Antal tartományfőnöksége alatti szétszóratásról, az itthon maradt fiatalok kiképzéséről , majd Pálos Antal peréről, végül az 1960-as évek némileg megváltozott kommunista egyházpolitikája időszakában Rózsa Elemér és Társai peréről.
A hősies helytállás és a leleményes alkalmazkodás dokumentumait vehetjük kezünkbe. Bánkuti megmutatja, milyen áldozatot követelt a rendalapító örökségéhez való hűség a kommunista diktatúra időszakában, miként őrizte meg a magyar rendtartomány identitását a kemény üldöztetés alatt. De a rendtagok példát mutatnak a rendkívüli helyzethez való alkalmazkodásra is.
A jezsuiták elleni koncepciós perek aktáinak feldolgozásával Bánkuti Gábor fiatal történész megvilágítja a visszáját az üldözött jezsuiták személyes vallomásainak, amelyeket korábban már közzétettünk provinciánk „Anima Una”- könyvsorozatában.
