1981-ben jelentette meg Habermas "A kommunikatív cselekvés elmélete" címû munkáját. (A mû rövidített formában, tartalmi összefoglalókkal, magyarul is megjelent a Filozófiai Figyelõ és a Szociológiai Figyelõ különkiadványaként.)4 Ezzel a könyvvel zárta le és koronázta meg Habermas a csaknem két évtizede tartó kutatási erõfeszítéseit. Már ez a puszta biográfiai tény is feljogosít arra, hogy a mû szintetizáló jellegér61 beszéljünk. A rendkívül komplex mû röviden összefoglalható alapgondolatra épül: "az emberek társadalmi életformájának mélyén ott húzódik a kommunikatív racionalitás elpusztíthatatlan folyamata".5 Erre a tézisre építi Habermas a maga átfogó társadalomelméletét. A könyv körül a nyolcvanas évek végére élénk viták bontakoztak ki, amelyeknek legfontosabb csomópontjai: 1. a racionalitás fogalmának vizsgálata; 2. a cselekvéselmélet kidolgozása; 3. a cselekvések összefüggése: a "társadalmi rend" elmélete; és 4. kordiagnózis analízise (Honneth-Joas 1988: 8). Felkai Gábor interpretációja is ezt a felépítést követi. Habermas a racionalitás fogalmából indul ki, ennek vonatkoztatási rendszerét próbálja lépésrõl lépésre meghatározni. A racionalitás kategóriája elõször a tudásformákra, majd a világképekre és végül a cselekvésekre vonatkozik. Ezen a ponton vezeti be Habermas a maga cselekvéselméletét, mégpedig úgy, hogy a különbözõ cselekvéstípusokhoz különbözõ racionalitási formákat rendel hozzá. A kommunikatív racionalitás - a könyv elemzéseinek tárgya - a cselekedetek interszubjektív legitimációját jelenti (Papp 1987: 75). E koncepció körvonalai egy Weber-interpretáció eredményeként rajzolódnak ki. Felkai Gábor az interpretáció ívének bemutatása helyett a két elképzelés konfrontálásának útját választja. "Ismeretes - írja -, hogy Weber célracionális, tradicionális, értékracionális és effektív cselekvéstípusok közt tett különbségeket" (284.o.). Ez a sorrend a csökkenõ racionalitás elvét követi.6 A habermasi cselekvéstipológia legfájóbb hiánya - állítja Felkai (1989: 310) Honneth nyomán - a szociális cselekvés testi dimenziójának elsikkasztása. A habermasi koncepciónak ez a gyengesége mutatja, hogy a Weber-interpretáció intenciói - a kritikai meghaladás - kudarcot vallottak. Ez a kimondatlan tézis megkérdõjelezi a Weber-interpretáció helyi értékét is. A két legfontosabb cselekvéstípusnak Habermas a célracionális és a kommunikatív cselekvést tekinti, ezekhez tartozik a rendszer és az életvilág rendje. Ezt Felkai a "komplementer koncepciók" bevezetéseként írja le (200.o.). A rendszerhól és az életvilágból álló konstrukció bírálatának szempontjait Felkai Hans Joas kritikájából meríti, aki a problémát "A hermeneutika és a funkcionalizmus boldogtalan házassága" címszava alatt tárgyalja (Joas 1988: 144 skk). (A hermeneutika az életvilág, a funkcionalizmus pedig a rendszer szervezõ elve.) A két rend egymáshoz való viszonyából vezeti le Habermas az "életvilág technicizálásának" (vagy gyarmatosításának) tendenciáját. E diganózisról Felkai Gábornak két rendkívül érdekes - a koncepció kontextusára vonatkozó - megjegyzése van. Az egyik, hogy Habermas a "gyarmatosítás" kifejezést Freud "Rossz közérzet a kultúrában" címû tanulmányából meríti, felfedezésszámba menõ bejelentés (314.o.); A másik, hogy Habermas gyarmatosítási tézisének lényege: "A pénz és a hatalom sem nem vásárolhat, sem nem kényszeríthet ki szolidaritást vagy értelmet". A megfogalmazás - fûzi hozzá Felkai - egészen nyilvánvalóan és megható módon régi, hatvanas évekbeli emléket idéz fel: félreérthetetlen az utalás a Beatles "Can't Buy Me Love" címû számának mondandójára (336.o.). A rekonstruált interpretáció hézagaiban bizonyos ellenvetések is meghúzódnak. Ezeket az ellenvetéseket élezte ki Felkai Gábor a "Kritikai megjegyzések a habermasi cselekvéselmélethez" címû tanulmányában (1993). Felkai már a könyvben ezt írta: "Habermas egyik legtehetségesebb... asszisztense, Axel Honneth a problémát úgy fogalmazta meg, hogy a kommunikáció reális folyamatainak elemzése helyébe Habermasnál a kommunikáció transzcendentálási feltételeinek kutatása lép" (285.o.). Honneth ellenvetését a tanulmányban Felkai a következõképpen fogalmazta át: "Habermasnál helyenként összekeverednek a transzcendentális elemzés síkján nyert állítások az empirikus folyamatokra vonatkozó állításokkal" (Felkai 1993: 51). Ez az ellenvetés azonban az elméleti konstrukciót tekintve nem lehet releváns: a koncepció kritikai töltése ugyanis éppen arra épül, hogy a "kommunikatív cselekvés" fogalma egyszerre tartalmaz normatív és leíró elemeket. A "kommunikatív cselekvés" - bizonyos értelemben - a "nyilvánosság" fogalmának örököse. (Ezt a kapcsolatot maga Habermas is hangsúlyozta.)7 A "nyilvánosság" kategóriájának elemzésekor Felkai viszont még egyetértett a leíró és a normatív fogalmak összekapcsolódásával (lásd 56.o.). Ami mégis az ellenvetés megfogalmazására készteti a szerzõt, az a következõ megfigyelés: "A kommunikatív cselekvéselmélet kétségkívül egyik, módszertanilag legkellemetlenebb következménye a cselekvõk tényellentétes racionalitásának elõfeltételezése" (Felkai 1993: 50). Ez az a feltételezés, amely miatt Habermas semmit sem tud mondani korunk barbárságairól (277.o.). Az ellenvetésre a választ (egy lehetséges válasz kiindulópontját) már magában a könyvben is megtalálhatjuk. "Azt is fontos emlékezetünkbe idézni olvashatjuk -, hogy Habermas a modern világképet sem tekinti a megvalósult kommunikatív racionalitás terminusának, hanem csak egy olyan fejlõdési foknak, ahol már tendenciaszerûen megjelennek ... a racionalitás bizonyos ismérvei" (276.o.).
Weiss János