| Szilágyi Sándor, a dualizmus korának jelentős történésze hosszas kutatómunkával dolgozta fel I. (Öreg) Rákóczi (vagy régies írással: Rákóczy) György erdélyi fejedelem élettörténetét. Még a Kiegyezés előtt írta első dolgozatát a magyarországi születésű későbbi államférfi fiatalkoráról, Kemény Zsigmond: Özvegy és leánya című regényének hatására, mivel úgy érezte, hogy annak alakja élesen elüt a magyar történetírás addig ismert Rákóczijától. Később folytatta kutatásait, s feltárultak előtte olyan levéltári források (az Országos Levéltár, valamint a bécsi titkos levéltár és az Esterházyak kismartoni levéltára), melyeket más kutató korábban nem használhatott. Ennek köszönhetően jelenhetett meg 1893-ban jelen mű (Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1893.), mellyel kívánta árnyalni a szerző a kevéssé ismert fejedelemről élő képet, bemutatva eredményeit, s nem titkolva gyarlóságait, tévedéseit sem. Célja volt továbbá, hogy megmagyarázza, milyen hatással volt uralkodására az erdélyi föld, s feloldani azt a látszólagos ellentmondást, hogy míg 1629-ben "rossz és káros dolognak" nevezte Felső-Magyarországnak "Erdélyhez kötését", másfél évtized múlva mindazt törvénybe iktatta. A kötet első része a család származásával, apjával: Rákóczi Zsigmonddal, valamint fiatalkorával, a Bethlen Gábor udvarban eltöltött évekkel és az 1621. évi hadjárattal foglalkozik. A második és harmadik rész Rákóczi György 1830-as fejedelemmé választásával kezdődik, s bemutatja a fejedelem uralkodását, megkülönböztetett figyelemmel foglalkozva diplomáciai lépéseivel és háborúival. |
