|
ELŐSZÓ. Munkám tárgya a középkori magyar igazságszolgáltatás, a büntetőnek kirekesztésével, középkori jogéletünk e legfontosabb és egyszersmind legkifejlettebb ága. Régibb perjogunkat, mely hazai jogunk rendszeres kézikönyveit korban megelőzte, irodalmunkban eddig kiválóan két munka ismerteti, u. m. Verbőczy István Hármaskönyve és Kosztaniczai Kitonich János: »Directio methodica processus judiciarii juris consvetudinarii Inclyti Regni Hungáriáé« czimű, a magyar törvénytár függelékei közé is felvett, munkája. Ez utóbbi a tizenhetedik század elején (1619.) készülvén, a magyar perjogot csak késői, középkori sajátságaiból már nagyrészt kivetkőzött alakjában tárgyalja; és a Hármaskönyv is, eltekintve attól, hogy a perjogot nem tárgyalja egészében, idevágó tanaival nem nyúlik régibb múltba vissza Mátyás király uralkodásánál. Tulajdonképi középkori igazságszolgáltatásunk tehát saját korában jogkönyvi feljegyzést nem ért és tudományos feldolgozásban később sem részesült. Munkám tehát, mely e hiány némi pótlására készült, nem támaszkodhatott, mint a külföldi jogtörténeti irodalom hasontartalmú művei, jogkönyvbe vmár rendszeresen összefoglalt perjogi anyagra, mint például a német perjogtörténet a szász tükörre, vagy a franczia Du Breuil Stylus-ára, az angol Glanvilla és Bractonra, hanem középkori perjogunk rendszerét és tanait közvetlenül a törvényekből és a korunkra jutott okmányok nagy tömegéből kellett előállítania. Perjogi tartalmú okiratok sürüebben csak a tizenharmadik századtól, illetve a- tatárjárástól innen, állván rendelkezésünkre, munkám kiválóan azokat a perjogi állapotokat tárgyalja, melyek .hazánkban a tizenharmadik századtól a mohácsi vészig voltak otthonosak; azokra van alapítva munkám egész rendszere és beosztása. A megelőző, legrégibb magyar perjogra, melynek csak kevés emlékeit bírjuk, csak a munka főbb részeinél lehetett általánosabb visszapillantást vetni, a szétszórt egyes adatokat pedig a későbbi perjog részleteihez kellett hozzáfűzni. Nagybecsű okmánytáraink és gazdag levéltáraink szolgáltatták tehát e munkához úgyszólván kizárólag az anyagot. Irodalmi segítségre alig támaszkodhattam. Csak egy tiszteletreméltó alakja régibb latin irodalmunknak kisért engem munkámnál folyton és híven: Kovachich Márton György. Tette pedig ezt nem pusztán azzal a hatalmas jogtörténeti forrás-anyaggal, melyet az ország legkülönbözőbb vidékeiről hangyaszorgalommal összegyűjtött és könyvtárt kitevő munkáiban közrebocsájtott: hanem a jegyzetek, melyekkel azt kiséri, nem egy értékes eszmére figyelmeztettek, a kételyek pedig, melyeket azokban támasztott és a hézagok, melyekre ott reá mutatott, sokszor buzdítottak azok megfejtése, illetve pótlása megkísérlésére. Középkori jogéletünknek irodalmunkban ő úgyszólván az egyedüli alapos ismerője. Tisztelet emlékének! |
