Az életet csak az alvásnak és a felejtésnek  küszönhetően lehet elviselni, az ember túl gyenge ahhoz , hogy 24 órai józanságot elviseljen.

Mindenkinek magyarul kell meghalnia vagy elutasítania a magányt. Könyvét a XX. századi nihilizmus kiválóságaként többször kitüntetik-

Ha csak meghallok valakit, amint őszintén beszél eszményről, jövőről, filozófiáról, amint magabiztos hanghordozással ejti ki azt, hogy „mi” , miközben „másokra „ hivatkozik  és magát tolmácsuknak tekinti - ennyi is elég hozzá ,hogy az ellenségemet tekintsem benne. Szememben ő félresikerült zsarnok, majdnem hóhér, aki gyűlöletes. Minden hit annál zsarnokibb, minél „tisztábbak” az ügynökei. Kerüljük a csibészek és csirkefogók társaságát, pedig a történelem egyik megrázkódatása sem írható az ő rovásukra, minthogy nem hisznek semmiben, nem is kutakodnak mások szívében, vagy rejtett gondolataiban, hagyják, hadd éljen  mindenki saját nemtörődöm, kétségbeesett ,haszontalan módján , az emberiség nekik köszönheti a virágzás ritka  pillanatait, melyben része lehetett, ők az idealistáktól romlásba döntött népek megmentői. Mert ahol nincs doktrína, ott csak szeszélyek, érdekek, alkuba  bocsátható jellemhibák vannak. De ezek sokkal elviselhetőbbek, mint az elvhű önkényuralom okozta pusztítások, az élet megrontója ugyanis mindig „valamely” világnézet.