Bővebb leírás
A népe eredetével kapcsolatos nyitott kérdéseket évtizedek óta kutató erdélyi szász néprajztudós tanulmányaiból összeálló kötet a szász letelepedés merőben új - a bevett történeti elképzeléseknek számos ponton ellentmondó - történetét adja. A hagyományos elképzelés szerint a nyugati német nyelvterületekről (Frankföldről, Flandriából) származó telepeseket II. Géza hívta be a későbbi Királyföldre a 12. század közepén. Erről a tényről azonban nem szólnak kortárs források, csak évtizedekkel később keletkezett híres szász kiváltságlevél, az Andreanum tudósít róla. A szerző teóriájának lényege szerint a szászok elődei nem közvetlenül a német területekről, hanem a Kárpátok déli lejtőiről települtek át Erdélybe. Ők azok a német parasztok lennének, akik az 1096-ban megindult első keresztes hadjárat csapatairól leszakadozva állapodtak meg a Duna és a Kárpátok között elterülő vidéken. Az okleveles és elbeszélő források mellett néprajzi megfigyelésekre, nyelvtörténeti okfejtésekre támaszkodó - a vizsgált kérdés természetéből fakadóan - számos nehezen igazolható hipotézist tartalmazó kötet érinti a szászok egyház-, viselettörténetét, új módon magyarázza Erdély német elnevezésének (Siebenbürgen) eredetét, az utolsó fejezetekben pedig a hamelni patkányfogóról szóló középkori mondát köti össze a szász letelepedéssel.