A szerzők és szerkesztők egyaránt feladatuknak tekintik a magyar- és a világirodalom eminens alkotásainak újraértelmezését a diszkurzív poétika által kínált megközelítés jegyében; keresik az együttgondolkodás lehetőségeit a magyar filológia és a modern filológiák között. Miként azt is, hogy a hazai tudományosságban kevésbé ismert irodalom- és kultúraelméleti értekezéseket magyar nyelven hozzáférhetővé tegyék.
Soha nem találkoztam még költővel, aki a nyelvvel ily csodát művelt volna. Nála nyelv és érzés, eszköz és cél, szándék és kifejezés döbbenetesen egy. Valahányszor egy szót használ, az más szint, árnyalatot kap, mint a közbeszédben, valami varázst, mely addig nem volt benne, erőt vagy bájat, zengést vagy selypítést, vagyis eltolja a költői-képzetes sík felé s ez az a boszorkányság, mely minden irodalmi alkotás mélységes lényege, titkos mivolta. Ő maga a magyar nyelv.
Talán azért, mert a nyelv őstelevényéből fakadt a gondolata is, meg a muzsikája is...
A költészet nem is egyéb: szóvarázs. „Kezdetben vala az Ige”. Minden szó egy szunnyadó, burkolt tett, a tett potentialis energiájával.
Kosztolányi Dezső
