Belépés

 | Kosár

loading

 


Elképzelt közösségek
Bolti ár: 2000,- Ft
Éppen nincs, de lesz!

Elképzelt közösségek

Megjelenés éve: 0000
Oldalszám: 190
ISBN: 963 9683 16 7
0. kiadás

darab   Kosárba

Vissza


Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű. Az „elképzelt közösség” olyan nyelvi fordulat, amelyet számos bölcsész- és társadalomtudomány mellett a politika, sőt a köznyelv is használ – sokszor anélkül, hogy a kifejezés pontos fogalmával tisztában lenne. Anderson Kínában töltött gyerekkorral, valamint amerikai és angol neveltetéssel a háta mögött, a délkelet-ázsiai régió szakértőjeként, multidiszciplináris érzékenységgel nyúl a nacionalizmus fogalmához, és az angolszász tudományos esszéhagyományt mesterien kezelve, időnként meglepően merész ecsetvonásokkal festi le annak időben és térben másként megnyilvánuló verzióit úgy, hogy mindvégig következetesen tartja magát az első fejezetekben felvázolt általános modellhez. Az így elkészült tabló rengeteg kérdést vet fel, stimulál, talán zavarba is hoz, de semmi esetre sem hagy közömbösen. Ez a megállapítás különösen érvényes lehet a magyar olvasóra nézve, hisz a nyugati nacionalizmuskutatás alapművei közül arányában talán épp ez foglalkozik legtöbbet a magyar nemzetépítéssel meglepő – például Sziámmal való – összehasonlításokat téve és elgondolkodtató következtetéseket levonva.

leiras  
  
PatroNet CMS