Valentiny Ágoston (1888–1958)

Kalocsán született, apja mozdonyvezető volt. Ötéves korában a család Szegedre költözött. 1913-ban jogi diplomát szerzett a kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. 1906–1926-ig a Magyarországi Vasút Központi Leszámítoló Hivatala munkatársa. 1919. január 1-jén belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba és a vasutas-szakszervezetbe, a Tanácsköztársaság idején a városi közalkalmazotti szakszervezet egyik vezetője. A francia megszállás után szolidaritási sztrájkot szervezett a tanácshatalom mellett, majd a szegedi pártszervezet tárgyalóbizottságának elnökeként tevékenykedett. A franciák távozása után letartóztatták, 11 hónap vizsgálati fogság után újabb 11 hónapra Zalaegerszegre internálták. Szabadulása után elbocsátották, földbérlő, majd könyvelő lett. 1926-ban sikeres kiegészítő szigorlatával jogi doktori címet szerzett, 1931-ben szakvizsgázott, ezután ügyvédi irodát nyitott. 1923-tól 1944-ig a szegedi pártszervezet elnöke volt. A német megszállást követően Nagykanizsára internálták, de május végén szabadon engedték, visszatért Szegedre, és a helyi ellenállás egyik vezető alakja lett. A város felszabadítását követően a szovjet városparancsnok rábízta a polgármesteri feladatokat, 1945. augusztus végéig állt Szeged élén; nemzeti bizottsági, majd törvényhatósági bizottsági tag lett. 1944 telén a párt helyi újjászervezésének az élére állt, tagja lett az ideiglenes országos pártvezetőségnek is. Egyik kezdeményezője volt a két munkáspárt viszonyát elvi alapokra helyező politikai megállapodás megkötésének. Részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottsága munkájában, maga is képviselő lett, 1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány igazságügy-miniszterévé választották. Tisztéről a kommunisták támadásai miatt, pártja kérésére, 1945. július 22-én lemondott. Ezután Budapesten ügyvédkedett. 1945-ben is nemzetgyűlési képviselővé választották, a pártban Peyer Károly környezetéhez tartozott, bírálta a baloldali szociáldemokraták politikáját. Peyer távozása után lemondott minden párttisztségéről, a pártegyesítést követően pártonkívüli lett. 1950. június 14-én letartóztatták, szeptember 13-án koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetést kapott. 1955. december 14-én kiszabadult, 1956-ban részlegesen rehabilitálták. Az 1956-os forradalom alatt újjáalakult Magyar Szociáldemokrata Párt október 31-én megválasztott 21 tagú vezetőségének a tagja. A szovjet csapatok bevonulása után visszavonult a politikai élettől. Budapesten halt meg. Perújítás utáni teljes rehabilitálására csak 1962-ben került sor.