Pusztakamaráson, úgy tűnik, mezítláb járnak a halandók, mint akit kacsa szült. Balra s jobbra düledező, viszontagságos porták, az udvarok teleszórva aprójószággal, vegyesen, vakon. Egyetlen lebbencs-adag a kerítések túlvilága: egy kajla halomban hömpölyög a porban pulyka, csibe, kutya, ló, cicakölyök és zúgó darázs. Alig lehet megkülönböztetni itt a derűt a megütközéstől. Úgy érzem, színem sincs, úgy hüledezek.
(Föld sebei Pusztakamaráson)
Báthori Csaba esszékötete három egységre tagolódik. Az első olyan – zömmel világirodalmi tárgyú – írásokat tartalmaz, amelyek az író kedvenceit hozzák közelebb az olvasóhoz: Shakespeare-t, az ifjú Flaubert műveit, Robert Musilt vagy Lampedusát. Az esszék: hatáselemzések, egy-egy részletkérdés köré épített tűnődések, választások kapcsán elmondott vallomások.
A második egység darabjai Báthori egy-egy kedves könyvét mutatják be – mindig tömören, a kényes ízlés szerénységével, nagy elmélyültséggel. Rég ismert szerzők tűnnek fel itt új megvilágításban; vagy ismeretlenek bukkannak fel rokonszenves kéznyújtással; s mindkét csoport tömör képekben, pontosan ábrázolt látomásokban, emlékezetes megfogalmazásban.
A harmadik egység: két rövid vallomás; mindkettő a Vigília körkérdésére adott válasz.
A könyv: szellemi ajánlat mindazoknak, akik idejüket újra a nagy irodalomnak tudják szentelni.
Báthori Csaba József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító. 1956-ban született Mohácson. Jelenleg Budapesten él.
