Bővebb leírás
A népábrázoló írások esetében az egyik legfontosabb kérdés az ábrázolt társadalmi réteghez való közelítés perspektívája, iránya, vagyis az, hogy az ábrázolásnak kizárólag tárgya, vagy esetleg alanya is a bemutatni kívánt paraszti réteg. Vizsgálódásaim során ezzel kapcsolatosan arra a következtetésre jutottam, hogy a népábrázolás tradíciójának fő vonalához tartozó művek esetében – s ez igaz lesz Jotuni, Kianto, Kallas és Sillanpää prózájára is – az ábrázolt paraszti réteghez való közelítés alapvetően megértő, ám e közelítés iránya az e rétegtől eltávolodott, illetve bizonyos távolságban lévő értelmiség szemszöge felől értendő. Ezekben az írásokban az elbeszélő olvasóját is az értelmiség köréből valónak gondolja, akinek idegen e paraszti környezet. E beszédhelyzet következménye a narrátor hangsúlyos jelenléte az elbeszélésben. Ez elsődlegesen a narrátornak abban a törekvésében mutatkozik meg, hogy irányítani akarja teremtett közönsége figyelmét, így a tényleges olvasó számára is kijelöli az értelmezés lehetséges irányát. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozom, hogy a finn társadalom alapvetően agrártársadalom, mely viszonylag kis számú és főként fiatal művelt, értelmiségi réteggel rendelkezik a XX. század első harmadában, így valójában csaknem minden írói világ élményi hátterében e falusi parasztság élete áll. Ebből következően e társadalmi réteget ábrázolva az értelmiség saját gyökereit, kultúrájának alapját vizsgálja. Ebből a gondolatból kiindulva értelmezhetjük e paraszti réteg emberi értékeinek hangsúlyozását is, hiszen ennek bizonyítása csak annak szükséges, aki e rétegtől már eltávolodott, azt kívülről képes szemlélni. A paraszti réteg megjelenését tekintve e népábrázoló írásokról megállapítható, hogy Runeberg korában egészen a XIX. század utolsó harmadáig a szegényparaszti réteg csak az irodalmi művek mellékszereplője, hiszen Runeberg is még jórészt az önállóan gazdálkodó paraszt képét rajzolja meg. Ez a kép gyökeresen a XX. században változik meg, amikor az ábrázolás tárgya főként a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb paraszti réteg lesz, a társadalmi hierarchia alján elfoglalt helyének, életmódjának bemutatása. Ezt indokolja, hogy a századelő egyik legfontosabb kérdése az 1918-as bérlőtörvényig a zsellér- vagy bérlőkérdés, amely hangot kap az irodalomban. Az elemzett regények tanúsága szerint a XIX. században kezdődő népábrázoló hagyomány – ami tulajdonképpen a finn irodalom fő irányvonalát jelenti – a XX. század első felében is tovább él, bár a témához, illetve az ábrázolás tárgyához, azaz a parasztsághoz való közelítésben, az egyes művek poétikai megformáltságában, stílusválasztásában jelentős eltérések tapasztalhatók. Kiantótól Sillanpää felé haladva egyre világosabban megmutatkozik, hogy a regények egyre kevésbé akarnak tanító célzatúak lenni, sokkal inkább az egyéni sorsok bemutatása válik fontossá számukra. Ezzel kapcsolatban bizonyos fokozatosság is felfedezhető az elemzett regények között. Az aktuális politikai eseményekkel leginkább A vörös vonal tart rokonságot, amely voltaképpen az első parlamenti választások szemléltetéseként is értelmezhető. Ebből következően egyfajta tanító célzatosság érvényesülése ebben az esetben mégis megfigyelhető, amennyiben egyéni sorsok bemutatása révén kívánja a regény felhívni a figyelmet egy társadalmi réteg kiszolgáltatottságára, szociális helyzetére, illetve a hatalom birtokosainak önző magatartására. A Ryysyrannan Jooseppi története már kevésbé kötődik a regény hátteréül szolgáló időszerű politikai eseményekhez, sokkal inkább a szegényparasztságnak mint társadalmi rétegnek az életformája, életminősége válik fontossá benne. Megfigyelhető azonban, hogy ezen életforma szintén egyéni sorsokban tárul fel, s ilyenformán a regény az egyén boldogulásának lehetőségeit vizsgálja a paraszti közegben. A regények elbeszélője értelmiségi olvasót feltételezve itt sem mond le bizonyos fokú didaktikus célzat érvényesítéséről, amit azonban a komikus, szatirikus megvilágítás némiképp ellensúlyoz. Mindkét Kianto-regényben szembetűnő egyfajta kritikai attitűd érvényesítése. Ez a kritika közvetlenül érinti a hatalom birtokosait a paraszti réteghez való viszonyuk kapcsán, e paraszti réteg szellemi készületlenségét, illetve közvetve az értelmiséget (A vörös vonal esetében a politizáló értelmiséget), hiszen a kor elvárása szerint az ő feladatuk volna az alsóbb néprétegek életminőségének javítása. Ez a tendencia érvényesülni látszik Joel Lehtonen említett regényében is, ám itt a parasztság szellemi készületlenségének kritikája kiegészül az életben való céltalanság, érdektelenség bírálatával, ami lehetetlenné teszi a segítő szándékú közeledés érvényesülését. E regények célzatossága abban érezhető leginkább, hogy hangsúlyozottan az értelmiségnek szólnak, figyelmeztetvén őket a szegényparasztság szociális körülményeinek javítására. Az értelmiséget érintő kritika még közvetettebben jelentkezik Nyman alakjával kapcsolatban, ám itt a tisztelendőnek a parasztság felé irányuló segítő szándékú közeledése feledteti az olvasóval annak a jellegzetes értelmiségi alaknak a bírálatát, aki képtelen saját életének irányítására, csavargó életmódot folytat, következésképp a parasztság szociális körülményeinek javítására is képtelen. Jotuni elbeszélése esetében jól látható, hogyan épül föl egyéni sorsok összekapcsolásából egy közösség életformája, mibenléte. A közelítés iránya meghatározó: az egyénen keresztül jutunk el a közösségig, illetve az egyéni sorsokból következtethetünk a közösségre. Ez azt jelenti, hogy belülről tárul föl az életforma, ami közvetlenebbé teszi a bemutatást. Fontos megjegyeznünk, hogy a XX. századi népábrázoló regények esetében az egyéni sorsok minden esetben lényegiek, mivel az írók az egyén érvényesülési lehetőségein keresztül kívánják meghatározni e paraszti életformát. Ez a törekvés a legtisztábban A farkasmenyasszony Aalója esetében figyelhető meg, mivel e kisregény már egyáltalán nem kapcsolódik időszerű politikai eseményekhez, nem érvényesít semmiféle nevelő célzatot, sőt még a parasztság mint társadalmi réteg sem válik mérvadóvá a regény értékrendszerében. Egyén és közösség viszonya, illetve az individuum kiteljesedési lehetőségei lesznek itt fontosak, a közösség összetétele másodlagos csupán, vagyis a parasztság csak háttérként van jelen. Aalo a farkas létformájában találja meg a kiteljesedés lehetőségét. Kallas az ember ősi archetípusát keresi az ő alakjában, miközben magát a történetet mitikus perspektívába helyezi. Az egyén közösséggel szembeni elsődlegességének tekintetében A farkasmenyasszonnyal szoros rokonságot mutat a Sillanpää-regény, ám ott a parasztság társadalmi vonatkozása Kustaa Salmelus alakja kapcsán ismét meghatározó lesz. Silja életének tárgyalásakor azonban a közösség – jelenvalóságától eltekintve – szinte lényegtelenné válik, kizárólag Silja természettel egybeforrt élete kerül a középpontba. A paraszti réteg mint közösség meghatározása talán ebben az esetben marad leginkább háttérben, hiszen itt az ember természetbe ágyazottságának gondolata válik a megformálás alapeszményévé. Az egyén mellett a természet is főszereplő lesz, e kettő összetartozása, az embernek a természetben való kiteljesedése adja a történet magját. A társadalmi, politikai változások kínálta téma tehát nem uralja a népábrázoló prózai művek egészét, bár teljesen eltávolodni ettől, archaikus krónikastílust teremtve csak Kallas tud. Közös jellemzőjük e regényeknek, hogy a paraszt főszereplőként jelenik meg bennük, s jórészt társadalmi kategóriaként határozódik meg. Az elemzett regények alapján elmondható, hogy a XX. századi népábrázolás elsősorban a szegényparaszti rétegre összpontosítja figyelmét. Egyeseket e közösség társadalmi vonatkozása érdekel (Kianto, a Sillanpää – a Kustaa Salmelus sorsát bemutató fejezet), másokat a közösség mibenléte (Jotuni) vagy abban az egyén szerepe (Kallas), megint mások pedig a történet kereteként használják a paraszti miliőt (Sillanpää – a Silja életéről szóló fejezet). Választásom e regényeket illetően nem jelenti azt, hogy az egyes poétikai kategóriákat kizárólag a dolgozatban tárgyalt művek képviselik, sokkal inkább igaz az, hogy a kategória jellemzőit az adott regényben vélem egységesen megvalósulni.
