"1989 vészterhes esztendejében, az utolsó sztálini típusú kommunista diktatúrának számító Cauşescu-féle rémuralom végnapjainak időszakában, Temesváron mindnyájan úgy éreztük, hogy ez így nem mehet tovább, előbb-utóbb történnie kell valaminek. Mögöttük a fal, immár nem volt hova hátrálniuk tovább.
A roskadozó szovjet tábor gyors egymásutánban bekövetkező politikai történéseit követve, az egyre növekvő társadalmi feszültséget és az össznépi elégedetlenséget a saját bőrünkön érezve, akarva-akaratlanul, majd fokozódó tudatossággal és elszántsággal mi magunk, a temesvári egyházi ellenállás napról napra radikalizálódó résztvevői ekképpen váltunk cselekvő részeseivé az egész Kelet-Közép-Európára kiterjedő, rendszerváltoztató megmozdulásoknak.
A román államterror első temesvári áldozatának, Újvárossy Ernőnek a hirtelen halála Jerzy Popiełuszko mártíriumát idézte. Magyarország dicstelenül elpusztított 1956-os miniszterelnökének, Nagy Imrének és mártírtársainak a katartikus hatású újrateremtése Krisztus keresztvállalásának a hitével erősítette lelkünket.
Minő furcsa fintora a sorsnak, hogy miközben akkoriban a szovjet kommunista láger valamennyi szabadságszerető népe, sőt - mondhatni - egész Európa a Berlini fal ledöntésén fáradozott, nálunk a vasfüggöny helyett falvak ezreit akarta lerombolni a hatalmi téboly - Ceauşescu hírhedt "településrendezési" programjának megfelelően. Mindazt a pusztítást, melyet a totalitárius kommunista világrendszer vitt végbe a 20. század folyamán, találó módon jeleníthetjük meg a "Kárpátok Géniusza" ördögi falurombolási tervének a metaforájával.
A kommunizmus végnapjainak történetét olvasva méltán idézzük fel 1989 adventjének szent várakozását és szabadító karácsonyának beteljesülését.
A Lengyelország elleni szovjet agresszió 75. évfordulóján is okkal érezhetjük úgy, és adhatunk hálát érte, hogy az Úr születésének 1989. esztendejében Góliáth istentelen birodalma csodával határos módon omlott össze.
