A gorbacsovi glasznoszty az 1980-as évek második felében még nemigen éreztette hatását az orosz történetírásban. Néhány ún. szenzáció került napvilágra - elsősorban a publicisztikának köszönhetően. A történész szakma azonban kivárt, s valójában csak a Szovjetunió váratlan felbomlását és a visszavonhatatlanul meginduló rendszerváltozást követően igyekezett reagálni a hirtelen támadt társadalmi elvárásokra. E feladat rendkívül komoly erkölcsi-etikai problémát jelentett az orosz történészek számára, hiszen derékhaduk egy ekkor megtagadott rendszer keretei között végezte korábban munkáját.
Szaharov akadémikus már alkatánál fogva sem vonhatta ki magát az alól, hogy az új történetszemlélet kialakításában személyesen mint kutató történész is részt vállaljon. A megoldandó feladatok sokasága szélesítette ki hirtelen az általa vizsgált témák körét - úgy tematikailag, mint kronológiailag. Látszólag egymástól távol eső korokról és jelenségekről van itt szó: az oroszországi nacionalizmusokról, lázadásokról, reformokról, a totalitárius rendszerről, sőt, még egy olyan konkrét történelmi kérdésről is, mint a II. világháborús szovjet diplomácia. Egységbe fogja azonban őket az orosz történelmi fejlődés sajátosságainak vizsgálata. Andrej Szaharov bármely problémához is nyúljon, valójában a sajátos orosz civilizáció kérdéskörét járja körül.