Légy az árnyékom. Sophie Calle Megjelenés éve: 2002 Oldalszám: 142 Kötés: kötve ISBN: 9638477717 1. kiadás darab

Sophie Calle egy őrült nő. Őrült ötletei vannak, őrült módon keresztülviszi őket. Megcsinálja, bemutatja. És a világ vevő rá. Meg én is. Van aki könyvet is írt az egészről, pl Földényi F. László. Paul Auster pedig annyira különlegesnek találta a művésznőt, hogy Leviatán című könyvébe Maria Turner figurájaként belemásolta, sőt továbbgondolta, hogy aztán Sophie Calle az így alkotott regényhőssel azonosulva Paul Astertől újabb feladatokat kérjen. A Légy az árnyékom! című könyv bizonyára úgy született, hogy Földényi F. László is látta a művésznő budapesti kiállítását, és nem hagyta nyugodni a dolog, mert mondhatom, tényleg nagyon izgalmas (volt). A könyv arra vállalkozik, hogy megpróbálja a kiállításon szereplő munkákat elmesélni, megmagyarázni, az alkotó életrajzába beleilleszteni, illetve sokkal inkább abból kifejteni. Merthogy Sophie Calle minden munkája saját magáról szól leginkább, az akciók szereplője, főhőse,a történetek mozgatója ő maga. Mondok egy példát: legprovokatívabb munkájának mondják a Vakok című installációt. Szerintem inkább megborzongatóan megindító, illetve Földényi könyvéből megismerten az „unheinlich” a helyes terminus erre. Szóval arról van szó, hogy Sophie Calle egyszer meghallotta, hogy egy vak mesélte a másiknak, hogy milyen jó filmet látott előző este. Ebből született az az ötlete, hogy megkért születésétől fogva nem látó embereket, mondják el, szerintük mi a szép. A megkérdezetteket lefényképezte, felírta a válaszaikat és egy-két képpel illusztrálta az illető által megfogalmazott szépséget. Sírnom kellett, talán érthető. Vagy egy másik munkája abból született, hogy talált egy noteszt, telefonszámokkal. Visszajuttatta a gazdájának, de közben egy telefoninterjú-sorozatot kezdett, így akarva megismerni a notesz tulajdonosát anélkül, hogy találkozott volna vele. Az interjúkat egy napilap heti folytatásokban közölte a megfelelő képekkel illusztrálva. A pasi persze egyszer csak megtudta, rettentő haragra gerjedt, de volt annyira jó fej, hogy kárpótlásul azt kérte, hogy a napilap közölje a művésznő meztelen fényképét úgy, hogy a feje le van takarva. Nos, szerintem ennyiből is kiderül, micsoda eszement művészetről van szó. Azt, hogy Földényi milyen nyakatekert mondatokban próbálja megfogalmazni, mi vezethette az egyes akciókban az alkotót, jobb, ha nem firtatjuk, nem könnyíti meg az olvasó dolgát. Inkább azt méltatnám, milyen gondosan és türelmesen magyarázza a kortárs művészetekben és művelődéstörténetben akár teljesen járatlanoknak, hogyan is látja az ilyesmit egy szakértő. Aztán lehet vele vitatkozni.