Bővebb leírás
Másrészt ez a perspektíva nem képes felölelni a magyar eszmetörténet egészét: nem mindenki szociologizál, aki magyar filozófus – mint ahogy nem mindenki empirista, aki brit. Születtek jelentős teljesítmények a szociologizáló hagyományon kívül is, és ezek természetesen kívül maradnak az itt vázolt narratíva keretein – ez azonban nem szükségképpen jelent értékítéletet is. Harmadrészt, nem tárgyalok itt mindenkit, aki hozzájárult e hagyományhoz, és akik szerepelnek, azok sem mindig kapják meg az őket egyébként méltán megillető részletes figyelmet. A célom itt nem az, hogy a témát kimerítsem, ez itt nem is lenne lehetséges, hisz az egy sokkal terjedelmesebb és nagyobb szabású vállalkozás lenne. A célom inkább egy filozófiatörténet-írási program megfogalmazása, és lehetőségének reményeim szerint meggyőző illusztrációja, jelesül tehát az, hogy megmutassam: létezik olyan keret, amelyben a magyar filozófia elmúlt száz éve viszonylag koherensnek ábrázolható, és amelyben divergens gondolkodási irányok is békésen megférnek. Mi több, ez az elbeszélés – ha egyszer, mint remélem, majd részleteiben elkészül – képes leszámolni azzal a közkeletű felfogással, hogy a magyar filozófia teljesítményei egyrészt sporadikusak, másrészt másodvonalbeliek