2001 októberében jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában II. Piusz pápa feljegyzései címmel egy különösen érdekes és fontos könyv.

A 650 oldalas, két kötetes kiadvány - mely 12 „könyvre”, azon belül újabb kisebb, 30-50 egymással össze nem függő részekre, esszékre tagozódik - tartalomjegyzéke rögtön igazolja az érdekes jelzőt. Olyan izgalmas témákra utal, mint „A skótok különféle szokásai”, A Sarenta-völgy leírása, lakóinak életmódja”, „Konstantinápoly eleste”, „Firenze kezdetei, története, pártjai …, jeles emberei… és épületeinek nagyszerűsége,… Ünnepi rendezvények”, „A magyarok beszéde és Piusz válasza”, „Az armagnaci gróf vérfertőző viszonya”, „A timföld felfedezése és az ebből származó mérhetetlen haszon”, "Indulás Viterbóba. A város szépsége. Milyen útvonalon mentek?”, „Futóversenyek. A győztesek jutalma”, „Kasztília királya elfoglalja Gibraltárt”, „A törökök hadjárata a magyarok és mások ellen. Istentelenek győzelme”. Az idézetek, a „könyvek” kisebb részeinek hosszabb felsorolása nem véletlen, hiszen ha egy könyvesboltban meglátjuk a "feljegyzéseket", szerzőjének, II. Piusznak a nevét - aki római egyház egyik XV. századi első embere volt - és a címet, bizonyára nem gondolunk arra a tartalmi gazdagságra, amelyre ezzel a válogatással próbáltam a figyelmet felhívni. Ha azonban a könyvesbolti észrevételen túl valaki kezébe is veszi a kiadványt, akkor viszont olvashatja a borítón a könyv egyik fordítójának, Boronkainé Bellus Ibolyának a közlendőit, aki fontosnak tartotta a kiadvánnyal kapcsolatban megjegyezni: „A fölényes műveltségű, páratlan politikai éleslátással megáldott egyházfő nemcsak a pápai hivatalában alkotott maradandót. Történelmi műve jelentős forrás, amelynek irodalmi értékei is vitathatatlanok…” A Feljegyzés forrás, a középkor, a XV. századi Európa megismerésének legkülönbözőbb területeire, gondolhatunk akár gazdaság- , mentalitás- , vagy a hétköznapok történetére. Éppen ezért tartottam az érdekesség kiemelése mellett fontosnak is II. Piusz pápa könyveit, mert a ma oly sokat emlegetett társadalomtörténethez jelent új forrást. Újat, mert a könyv, a Feljegyzés - a „Commentarii” - magyarul most olvasható először.

A Balassi Kiadó "történelmi forrásai", a Feljegyzések olyan sok adalékot hordoznak a XV. századi Európa elemzőbb megismeréséhez, hogy az mindenképpen iskolai használatra is ajánlható. A sok kisebb egység miatt könnyen kezelhető és a tanári hivatkozásokon túl, tanulói kiselőadás alapjául is alkalmazható. Nyilván a diákok sok kérdést tesznek majd föl a szöveggel kapcsolatban, de éppen ilyenkor válik világossá milyen sokféle információ, derül ki egy forrásból, és a történelemtudomány milyen sokféle forrást kell, hogy használjon.

II. Piusz nem tartozik az ismert pápák közé. A gimnáziumokban használt tankönyvekben nem szerepel neve, a középiskolások számára született Ki kicsoda a történelemben? című kiadványban is a Piusz nevet viselő pápák közül csak a VI., VII. és IX.-ről olvasható a szócikkekben. (Ki kicsoda a történelemben? Laude Kiadó. Szerkesztette: Szabolcs Ottó és Závodszky Géza)

A „Történelmi források” sorozatban megjelent tulajdonképpeni emlékirat Enea Silvio Bartolomeo Piccolomini, a későbbi II. Piusz pápa (1458-1464) munkája.

Bellus Ibolyát és Boronkai Ivánt dicséri, hogy ezt a nagyszabású fordítást elvégezték. A terjedelmen túl a munka méreteit fémjelzi, hogy majdnem kétezer tétel szerepel a személynévmutatóban és több mint ezernégyszáz földrajzi meghatározás olvasható a könyv végén található helynévmutatóban. Köszönet illeti a Balassi Kiadó munkáját is, hiszen egy ilyen kiadvány sajnos nyilván nem a piaci sikert hozó vállalkozása.

II. Piusz Feljegyzései részben önéletrajzi jellege mellett korkép Európa életéből.

A korhangulatnak megfelelő reneszánsz alkotás, hiszen a témákat olvasva akár Hunyadi Mátyás könyvtárának - tudományterületeinek - színessége, gazdagsága juthat eszünkbe.

Láthattuk a tartalomjegyzék idézeteiből, hogy a történelem, a földrajz, politika, életmód egyaránt szerepel a Feljegyzés különböző oldalain. Alaposságáról, hitelességéről, a magyarok történetéről, az ország, viszonyait érintő részeknél tudunk meggyőződni. A Török Birodalom előrenyomulásának említésénél olvashatjuk a délvidék legjelentősebb stratégiai pontjáról a következő földrajzi meghatározást: ”Ez a Rácországban, a hajdani Felső-Moesiában fekvő város a Száva meg a Duna találkozásánál fekszik, ma egyesek Belgrádnak, mások Nándorfehérvárnak hívják”. II. Pius máshol külön fejezetben foglalkozik hazánkkal, méghozzá kiemelkedő terjedelemben, 7 oldalon keresztül: „Magyarország fekvése, népeinek eredete, dicső tettei, viszontagságos történelme, végül pedig a Mátyás király és a császár között létrejött béke”.

A római egyház feje részletesen foglalkozik korai történelmünkkel és említésre méltó tájékozottsága derül ki. Bemutat jelentős királyokat, sarkalatos törvényeket és szokásokat, még szent korona tanra is utalást téve, „A magyarok nem is tekintik valódi királyuknak azt, akit nem ezzel koronáznak meg”. Elemzőbb a török kérdés ügyében, ahol Zsigmond politikájáról szól, majd részletesen fogalakozik a Hunyadi-kor időszakával.

A nagyszabású munka „Tizenkettedik könyvének” ezen részei a pápa feljegyzéseinek forrásértékét bizonyítják, így az e sorokat író történelemtanár abban bízik, hogy legalább a könyvtári hálózatban, középiskolák, felsőfokú intézmények könyvtárának polcain megjelennek majd e könyv példányai. Ma a történelemtanítás újra eljutott oda, hogy sokkal nagyobb teret szentel a forrásoknak és az iskolai képzésben jelentősebb szerepet szán az elsődleges vagy éppen másodlagos „merítéseknek”. Úgy kíván képességeket fejleszteni, hogy források elemzésével, értelmezésével birkózzanak meg a tanulók. Így lesznek gondolkodó állampolgárok, önálló ismeretszerzésre, annak értelmezésére, adaptálására alkalmas felnőttek.

Azt is tudomásul kell venni – visszatérve a II. Piusz feljegyzéseihez, mint történelmi forráshoz – hogy ez a tanártársadalom számára is új kihívást, több munkát és faladatot jelent. Természetesen nemcsak a Balassi Kiadó új könyve, hanem minden ehhez hasonló forrásokat közlő kiadvány is.