A könyv Oroszország történetének néhány feldolgozásának elemzésén keresztül keresi a választ arra a kérdésre, mitől jó történelem a mikrotörténelem. Az eltérő karakterű diktatúrák és az egyén viszonyát több időmetszetben vizsgálva a háttérben a mikrotörténelem definíciós problémái is konkrétabb alakot öltenek. Először a Kazusz című oroszországi mikrotörténelmi évkönyvről esik szó, majd részletes ismertetésre kerül Orlando Figesnek a sztálini Szovjetunió mindennapjait bemutató mikrotörténelmi jellegű munkája. Összegzése után e könyv elemzéséhez Adam Zamoyskinak a Napóleon sikertelen 1812. évi oroszországi hadjáratát tárgyaló műve szolgál segítségül.

          Érdemes meglehetős részletességgel beszélni ezekről a történeti munkákról, mert egyfelől önmagukban is rendkívül érdekesek, másfelől pedig éppen a részletek aprólékos elemzése az, ami a mikrotörténelmi sajátosságokat kidomborítja. Az orosz történelem specifikumaiból fakad, hogy a microstoria eredeti koncepciójában oly nagy hangsúly kapó cselekvő egyének itt sajátos fényben jelennek meg. A könyv nemcsak azt teszi a mérlegre, hogy a részletesen ismeretett munkák melyike tekinthető mikrotörténelemnek, s miért, hanem végül megkísérel arra is választ adni, miért lehet azt mondani, hogy a mikrotörténelem jobb történetírás a hagyományosabb történetírásnál, a makro-megközelítésnél.