Bővebb leírás
A kötet tartalmánál és terjedelménél fogva is a magyar nyelven valaha megjelent legnagyobb vállalkozás a nemzetközi politikatudomány ismeretanyagának rendszerezésére.A kötet a modern irodalomtudomány múlt század utolsó és századunk első két harmadát felölelő száz évének legfontosabb írásait mutatja be.Az "irodalomtudomány" kifejezés azonban egyszerre mellőzhetetlen és félrevezető terminus azokra az írásokra vonatkozóan, amelyek szöveggyűjteményünkben szerepelnek. Az irodalom létpozíciója szükségszerűvé teszi, hogy a spontán megértési kísérleteken túl, ezek hátterében rendszerezett, szabályszerű értelmezési stratégiák is működjenek. Az irodalom létébe nemcsak olvasottsága, megértettsége ivódott elfelejthetetlenül bele, hanem az-is, hogy ez a megértettség előzetesen rendszerezett, absztrakt, bár sokszor tudattalan terv alapján konstruálódik meg. Kicsit tudományosabban ez azt jelenti, hogy az irodalom nemcsak hermeneutikai létezéssel rendeIkezik, hanem azt is, hogy ez a hermeneutikai alap egy előzetes értelmezési akcióra, egy metahermeneutikára támaszkodik. Nemcsak és talán nem elsősorban az irodalom értelmével kell ma foglalkoznunk, hanem az irodalmi értelem megkonstruálásának rejtett összefüggéseivel is, azokkal a stratégiákkal, amelyekkel az értelmezéshez hozzáállunk.Szöveggyűjteményünk, követve a témával foglalkozók szokásos sémáját, hat nagyobb, egymástól jobban vagy éppen kevésbé elkülönülő díszkurzust emel ki. Kétségtelen, hogy mindezek két nagyobb csoportra oszthatók: vannak olyan irodalmi metaolvasati stratégiák, amelyek az irodalom genetikus kontextusában vélik a jelentés kulcsát megtalálni, mások viszont az irodalmi szöveg szigorú immanenciáját tartják középpontinak. Az előbbibe a pozitivizmus és a szelemtörténet, az utóbbiba a korai és későbbi formalista-strukturalista iskolák tartoznak. A második csoport legkorábbi képviselői az orosz formalizmus és az amerikai Új Kritika, a későbbiek, már Saussure nyelvelméletének dinamikus felhasználására épülő díszkurzusokként, a korai (Jakobson körüli) és kései (R. Barthes-ra jellemző) strukturalizmus.
