Bővebb leírás
Az irodalomtörténész kötetében a diszciplínája által még mindig igencsak elhanyagolt 18.század közepével foglalkozik. A korszakot érintő tanulmányait összegyűjtő kötet két csomópont köré szerveződik ahogy ez a szerző előszavából is kiderül: az egyik fókuszpontjában olyan, "egyházi beágyazottságú" személyiségek célkitűzései állnak, mint pl. a pietista Bél Mátyás, a református Kalmár György, Esterházy Imre prímás magántitkára, Gerhard Cornelius Driesch. Ezek a tanulmányok arra hívják fel a figyelmet, hogy a katolikus és protestáns megújulás (a külsőségek helyett, a bensőséges, egyénileg megélt vallási érzést hangsúlyozó) hívei olyan művelődési programokat képviseltek, amelyeket tipikusan a felvilágosodáshoz szokás kötni. Az írások másik részének fő témája az irodalomtörténet-írás (historia litteraria) korszakbeli helyzete, és különösen annak az irodalmat az összes irodalmi igénnyel megformált szövegből fokozatosan a kifejezetten szépirodalmi célú alkotásokra leszűkítő, kánonalakító szerepe. A szerző írásai közvetve maguk is ezt az irodalomtörténet-írói hagyományt kérdőjelezik meg, amikor tág értelemben vett korábban elhanyagolt vagy ismeretlen irodalmi szövegeket filológia módszerekkel feltárva, újraolvasva mutatja be a kor irodalmi tudatát. Az egységesített hivatkozásokkal ellátott tanulmányokat személy- és helynévmutató egészíti ki.