Bővebb leírás
Halott városnak írja le Szabó Lõrinc
Fiumét a világháború után egy cikk
ében, mai látogatója viszont egy
rendkívül színes kulturális közeget
lát; mindkét korszakot meghatározza
a különbözõ kultúrák találkozása,
együttélése, amely egy konferencia,
majd egy kötet központi témájaként
szolgált. Az emberi boldogság ott
108 Figyelõ
kezdõdik, ahol a történelem véget
ér, akkor elmondhatjuk, hogy ennek
a városnak a lakói most boldogan élnek,
mivel nem érzik városuknak a
történelmiségét hangzott el
Nedjeljko Fabrio megnyitó beszédé-
ben. Ehhez a gondolathoz csatlakoztak
a tanulmányok szerzõi is,
amikor megpróbálták felszámolni
(több-kevesebb sikerrel) a történelmi
távolságot, hogy megteremthess
ék saját Fiume-képüket.
Fiume régóta a magyar
kulturális emlékezet
része, melyet több különb
özõ beszédmód (irodalom,
politika, kereskedelem
stb.) hozott létre,
illetve alakított a 19. és
20. században. Az adriai
kikötõváros sokszínû
hely, hiszen legalább négy
(horvát, olasz, német,
magyar) nyelvet beszélnek itt a modern
korban is, s ez a heterogenitás a
kultúra narratíváinak többféle olvashat
óságát hozta létre. A 2003 októ-
berében az ELTE, valamint a zágrá-
bi és a fiumei egyetem által megrendezett
tudományos tanácskozás
egyik központi témájává a kultúrák
közöttiség élménye vált. A tanulm
ánykötet talán legérdekesebb szerepe
Fiume szövegének megteremté-
se, vagyis annak (fõleg) magyar olvasata:
mit jelent a magyarok
számára a város, és viszont.
Kiss Gy. Csaba tanulmányában a
magyar irodalom Fiume-kultuszát
vizsgálja, annak kialakulását, hatását.
A kultuszteremtésben fontos szerepet
játszottak a tankönyvek, az újságcikkek,
útleírások és az irodalmi mû-
vek, amelyek közül elsõnek Jókai
Mór Egy játékos, aki nyer címû regé-
nyét tekinthetjük. A magyar irodalom
Fiume-szövegének jellegzetes
toposza a megérkezésnek ahhoz a
pillanatához kapcsolódik, amikor az
utazó a vonat ablakából megpillantja
a tengert. [
] Akár valamiféle beavat
ásnak is nevezhetjük,
a végsõ és végtelen határvonal
ára való megérkez
ésrõl, az õselemmel való
találkozásról van szó.
A város kedvelt helyszíne,
témája volt Krúdynak,
Kosztolányinak vagy akár
Cholnoky Viktornak, ami
azt is jelentheti, hogy Fiume
a magyar emberek szá-
mára sokkal többet jelentett egy
üdülõvárosnál. Sokféle jelentéssel sû-
rített szubjektum, melyet különbözõ
szempontok szerint lehet értelmezni,
viszont fontos tudatosítani, hogy
minden nézõpont kultúra- és nyelvf
üggõ. A tanulmánykötet igyekszik
bemutatni az egymás mellett élõ
nyelvek, kultúrák érintkezéseit, amelyek
valamilyen szempontból befoly
ásolták a másikat. Olvashatunk Pet
õfi Sándor fordítójáról, Mario
Schittarról (Irvin Lukeñic), Vittorio
De Gaussról, magyar nevén Garády
Viktorról (Fried Ilona), Kánya Emí-
liáról, a lapalapítóról és szerkesztõ-
Kultúra 109
nõrõl (Fábri Anna), valamint a
Fiuméban született Ödön von Horv
áth és Mikszáth Kálmán kapcsolatá-
ról (Mann Jolán).
A kötet erénye egyben hátránya
is: nem kíván lezárt Fiume-képet
adni, hanem részelemzéseket, javaslatokat
kínál továbbgondolásra.
A széles értelmezõi környezetben
mozgó tanulmányok mûvelõdéstört
éneti, történelmi és irodalmi szempontokat
vonnak be az elemzésbe, de
mindennek hátterében komoly filol
ógiai munka áll. Ennek következté-
ben látható, miképpen alakítják a
Fiume-képet a múlt darabjai és a jelen
interpretációi. A többnemzetisé-
gû szerzõgárda igyekszik beemelni
saját nemzeti diszkurzusát is, így
nemcsak egyes személyek alkotják
meg szövegüket Fiuméról, hanem a
horvát és a magyar kultúra is. A Fiume-
szöveg kialakítása akkor válhatna
még érdekesebbé, ha még több kultur
ális nézõpontot (például az olaszt
vagy a németet) be tudnának vonni
az elemzésbe, és képesek lennének
azokat ütköztetni; a tanulmánykötet
ugyanis leíró jellegû, hiányzik belõle
bármiféle vitapozíció kialakítása, ami
elengedhetetlen feltételnek tûnik a
továbbgondoláshoz.
VALUSKA LÁSZLÓ
