Bővebb leírás
A 20. századi magyar művészet története 1896-ban, a millennium esztendejében kezdődik, akkor, mikor a fényes ünnepségek ellenére leplezetlenül feltárul az akadémikus és modern szemlélet ellentéte. A historizmus mellett virágzik a szecesszió, néhány fiatalember pedig elindul Nagybánáyra, a modern magyar művészet első állomására.
A történet az avantgárd törekvésekkel folytatódik, a Nyolcakkal és aktivistákkal, a két világháború közötti római iskola hivatalos modernségével, a posztimresszionista Grashammel, 1945-tel, a realizmus doktrinája által meghatározott ötvenes évekkel, a hatvanas, hetvenes évek újavantgárd művészetével, a rendszerváltással, a modernizmus utáni kortárs művészettel.
A kötet átfogó képet ad a század képzőművészetéről, és első ízben vállalkozik az 1945-től napjainkig terjedő időszak ismertetésére, az elmúlt ötven év újjáértékelésére, a politikai nyomástól, cenzúrától, és a vele szembe alkalmazott taktikáktól független szakmai elemzésre. Ebből adódik, hogy a szerzők korábbi művészettörténet-írásunkban központi helyet elfoglaló az ún. haladó törekvések kiemelése helyett árnyaltabb képet festenek, nem hangsúlyoznak egyoldalúan egy-egy vonulatot vagy irányzatot.
Úttörő jelentőségű az utóbbi harminc év feldolgozására, amelynek művészetről összefoglaló tanulmány mindeddig nem született. A szerzőknek új szempontok alapján kellett feldolgozniuk ezt az időszakot, és törekedtek arra, hogy a művészet folytonosan alakuló kontextusát és intézményrendszerét, a kiállításokat, galériákat, folyóiratokat egyaránt bemutassák, és a legfiatalabb alkotók munkáinak is helyet adjanak.
1989, a rendszerváltás óta immár tíz év telt el. Nemcsak a világ formálódott át, és vele a művészet, hanem a művészettörténet szemlélete. A századvég közelsége kényszerítően időszerűvé tette, hogy egy új nézőpontú összegzés, a nagyközönség számára is érthető, friss szellemű, színvonalas 20. századi magyar művészettörténet megjelenjen.
A kötet szerzői a 20. századi magyar és közép-kelet-európai képzőművészet szakemberei, akik kiállítások kurátoraiként, egyetemi előadókként foglalkoznak kutatási területükkel, tudományos publikációk mellett a kortárs művészeti életben is aktívan résztvesznek.
Andrási Gábor (1954) az Óbudai társaskör Galéria vezetője, Pataki Gábor (1955) az MTA Művészettörténeti Intézetének igazgatóhelyettese és az Új Művészet folyóirat szerkesztője, Szücs György (1960) a Magyar Nemzeti Galéria tudományos titkára és Festészeti Osztályának múzeológusa, Zwickl András (1964) a Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa és a Magyar Iparművészeti Főiskola adjunktusa.