Klió 2005/2.
14. évfolyam
XX. SZÁZAD
Egyház és állam Magyarországon
A hazai egyháztörténet kutatóinak több különböző szempontból is örömöt jelent a szerző régóta kéziratban fekvő munkájának közzététele. Egyrészt – annak ellenére, hogy a témában jelent már meg összefoglaló monográfia – Leslie László (illetve magyar névhasználata szerint: László T. László) könyve bőven elfér a XX. századi magyar egyháztörténet historiográfiájában. Érdemes kézikönyvként forgatni, az egyháztörténet oktatásakor és kutatásakor tananyagként, vagy további búvárkodások kiindulópontjaként számolni vele. Másrészt külön öröm, hogy egy ilyen alapos monográfia végre a nem magyar olvasók és kutatók részére is hozzáférhető. A magyar egyháztörténet-írás számottevő eredményeket mutatott fel a XX. század folyamán, továbbá a magyar állam-egyház viszony története annyi sajátossággal bír, hogy valóban fájó: mindezek nemzetközi szinten alig-alig voltak ismertek. Az egyháztörténet-írásban ezért László T. László könyve hiánypótló módon, angol nyelven foglalja össze a XX. század első felének vonatkozó történelmi ismereteit.
Maga a szerző is hosszan indokolja, miért érezte lehetségesnek, sőt szükségesnek, hogy az 1973-ban amerikai egyetemen megvédett disszertációját bő három évtizeddel később közzétegye. Indokai pontosak, és meggyőzőek is. Joggal állapítja meg, hogy érdemes az eltelt évek után újraolvasni egykori kéziratát, azt már mi tesszük hozzá, hogy adatainak gazdagságára, illetve szemléletének rugalmasságára tekintettel nagyon is alkalmas arra, hogy most kapcsolódjon be igazán az egyháztörténet-írás és egyháztörténet-oktatás vérkeringésébe.
Az 1950-ben, 25 éves fiatalemberként emigrált szerzőnek joggal vethetné bárki a szemére, hogy munkája során a forrásoknak csak korlátozott körét használhatta, így munkája szükségképpen egyoldalú. Ez a kritika azonban két okból sem állja meg a helyét. Először is, igaz, hogy levéltári dokumentumok nem állhattak a rendelkezésére, mégis László T. László a nyomtatott forrásokat a teljesség igényével használta. A nagy amerikai könyvtárakban gyakorlatilag mindent elolvasott és feldolgozott, ami szülőhazájában akár az általa tárgyalt eseményekkel egykorúan, akár azokat követően napvilágot látott. Ha munkájához Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban gyűjtött volna forrásokat, akkor is pont ugyanilyen gazdagságú bibliográfiát készíthetett volna. Sőt, talán kicsit szegényesebbet is, hiszen a szerző nemcsak a magyar szakirodalmat vette számba, hanem munkájában a magyarországi adatokat jó érzékkel ötvözte a keresztény társadalmi és politikai mozgalmak nemzetközi szakirodalmának – sok esetben itthoni szerzők előtt kevéssé ismert – tanulmányaival. Másodszor pedig, az állam és az egyház viszonyáról bármilyen vonatkozásban a nyilvánosság számára készült (nyomtatásban közzétett) forrásanyag alapján megfogalmazott megállapításai többségében teljesen helytállóak. Utóbbiakat a Magyarországon azóta publikált dokumentumok vagy árnyalták, vagy megerősítették, de kétségbe többnyire nem vonták. Külön meg kell még említeni, hogy a szerző nemcsak könyveket, hanem óriási mennyiségű sajtócikket is feldolgozott. A nyomtatásban megjelent levéltári anyagot minden esetben ismertette (jó példa erre a 3.3 fejezet), és további erénye a munkának, hogy kéziratos visszaemlékezéseket is használt. (Utóbbiak esetenként az általa el nem érhető dokumentumokat is pótolták, ld. például a VI. fejezetben.)
László T. László munkájának méltatásakor meg kell említeni, hogy nem lehetett tekintettel az elmúlt 15 évben Magyarországon fellendült egyháztörténeti kutatások eredményeire. Egy helyen igazságtalanul sommás minősítést használt az elmúlt évtizedek egyháztörténet-írására, és a magyar olvasónak talán hiányérzete támadhat például a XX. századi egyháztörténet kitűnő monográfusa, Gergely Jenő (illetve mások) munkái miatt. (Ezt a hiányérzetet csak kisebb részben enyhíti, hogy utóbbiakról is történt említés a kézirat jegyzeteinek mostani sajtó alá rendezésekor.) Tárgyilagosságra való törekvésre utal ugyanakkor, hogy munkájához az 1945 utáni szakirodalmat is bőségesen felhasználta, a tudományos alaposságú monográfiákat – például Csizmadia Andor 1966-ban megjelent kitűnő, A magyar állam és egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban című kötetét – éppúgy, mint egyes politikai propagandatermékeket. László T. László történelemszemlélete összességében kiegyensúlyozott, és ez teszi igazán alkalmassá arra, hogy a történelemben tájékozódni kívánók figyelmébe ajánljuk. Valamennyi egyház–állam viszonyt érintő kérdés kapcsán megfelelő távolságot tartott az általa elemzett forrásoktól, és az egyes politikai magatartásformákat értő módon mutatja be. Ezek megítélésében segít olvasójának, de a döntést utóbbira bízza, az apologetikus megközelítés általában távol áll tőle. Egyes (kétségtelenül „kényesnek” számító) kérdésekben azonban az egyházias történetírás számos darabjához hasonlóan nem tudott ellenállni az apológia, illetve az inkább publicisztikai, mint történeti megközelítés, magyarázkodás kényszerének. Az egyházak és az antiszemitizmus kapcsolatait illetően például csak általánosságban ismeri el, hogy az előbbieknek köze lehetett az utóbbihoz, és hosszasan – egyházának érezhető önigazolási szándékával – mentegeti a történelmi egyházak főpapjait az első két zsidótörvény parlamenti megszavazásában való részvételük kapcsán. Felhozott érvei és adatai azonban az utóbbiak kapcsán nem meggyőzőek, és nem tudta tompítani az egyházaknak a zsidósággal kapcsolatos, 1944 márciusa előtti nyilvános megnyilatkozásait illető kételyeket.
A kötet terjedelmes bevezetésben a szerző – katolikus papként – jelzi, hogy a keresztény egyház történetét nem tekinti függetlennek a keresztény egyház szellemi alapítójától, továbbá nemzetközi áttekintést is nyújt az állam-egyház viszony európai történeti mintáiról, a könyvének hátterében kirajzolódó szellemi és politikai irányzatokról. László T. Lászlóról általánosságban meg kell még állapítani, hogy munkája fentebb jelzett hibái ellenére, ellenállt egy nagy kísértésnek, és nem a szó szorosabb értelmében vett egyháztörténetet, hanem egyházpolitika-történetet írt. Vagyis figyelmének középpontjában nem az egyházak (például saját egyháza) belső viszonyai, történései álltak, hanem az egyházat társadalmi intézménynek tekintette könyvében, és arra kereste a választ: hogyan illeszkedett ez a fontos intézmény a XX. század első felének magyar államába, társadalmi és politikai viszonyai közé. Nyugodtan mondhatjuk, valamennyi olyan területet igyekezett számba venni, ahol az állam egyáltalán kapcsolatba kerülhetett az egyházakkal, felekezetekkel. Így monográfiája egyszerre lett alapos politikatörténeti illetve egyháztörténeti áttekintés. Olvasója bármely irányból veszi kézbe, nemcsak tartalmas és pontos összefoglalást, hanem élvezetes stílusban megírt olvasmányt is kap.
A kötet címe – Egyház és állam Magyarországon, 1919–1945 – szerencsére nagyon megtévesztő. Szerencsére az, hiszen a szerző munkájának majd egy ötödét kitevő első fejezete nem a címben jelzett periódusról, hanem az azt megelőző évtizedekről szól. László T. László kitűnő eljárást követett, amikor a polgári átalakulás XIX. századi gyökereinél kezdte tárgyalását, hiszen az állam-egyház elválasztásának folyamata és kérdései valóban ide nyúlnak vissza. Részletesen szól a vallásügy 1848-ban történt új alapokra helyezéséről, valamint a XIX. század második felében a liberális államhatalom által hozott törvényekről, egyházpolitikai vitákról. Jó érzékkel mutatja be a századforduló politikai fordulatait, a szociális kérdés előtérbe kerülését, az első világháború és a forradalmak korát, valamint mindazt, ahogy ezekre a kihívásokra az egyházak reagáltak. A megújult katolikus politizálás által életre hívott irányzatok közül kiemeli a keresztényszocializmust illetve a Prohászka Ottokár által képviselt álláspontot.
A tulajdonképpeni 1919–1944 közötti időszakot a könyv három fejezete mutatja be. A szerző újszerű, de nagyon jó ötletet valósított meg a Horthy-korszak elemzésére. A II. fejezetben összefoglalta az 1919–1922 közötti, ún. „keresztény kurzus” történéseit, majd szakítva a merev kronológiai szemlélettel, két tematikus fejezetet készített. A Horthy-korszak formálódásának néhány hosszú évét valóban érdemes egyházpolitikai szempontból elválasztani a konszolidáció, majd a rezsim stabilizációjának időszakától. A III. fejezet az állami egyházpolitika legfőbb tényezőit veszi számba a főkegyúri jogtól a püspökök beiktatásán és a konkordátum kérdésén át az egyházak intézményes közéleti (pl. törvényhozásban gyakorolt) szerepvállalásáig, valamint – rövidebb terjedelemben – az egyházfinanszírozás és az iskolaügy elemzéséig. A IV. fejezet éppen ellenkező nézőpontot használ: nem az állami irányítás oldaláról szemléli az egyházakat, hanem utóbbiak szemszögéből a társadalmat és a közéletet. A könyv kitűnő fejezetei elemzik a keresztény társadalmi és politikai szervezeteket (pártokat, szakszervezeteket stb.), illetve azokat a kérdéseket, amelyek a XX. század első felében nyomasztották a keresztény indíttatású társadalompolitika formálóit. (Különösen fontosnak vélem, hogy a szerző külön fejezetet szentelt a földkérdés mellett az ipari munkásság illetve a határon túli magyarság kérdésköreinek.) A könyv utolsó három fejezete a korszakot záró szélsőjobboldali előretörés és az egyházak viszonyával foglalkozik. A „szellemi honvédelem” mellett bemutatja a zsidóüldözések, a nácizmussal és a nyilas rendszerrel szembeni keresztény ellenállás tényezőit.
A kötet legfontosabb megállapításait összegző fejezet, az imponálóan alapos bibliográfia és rövid magyar nyelvű összefoglalás mellett érdemes figyelmet szentelni a felekezeti megoszlást is részletező statisztikai függeléknek. A korszak változásait számba vevő adatsorok tanulságosan érzékeltetik a politikatörténeti ismertetés hátterében kirajzolódó társadalmi, demográfiai hátteret. Megjegyezzük, a 2001. évi magyarországi népszámlálás adatainak a fejezet végére csatolása elhagyható, illetve ebben a formában elhagyandó lett volna, hiszen az olvasó az általános népszámlálások adataival nem tudja az ezredforduló önkéntes bevalláson alapuló statisztikáit összevetni, nem is beszélve az elmúlt fél évszázad gyökeres fordulatokat hozó társadalmi-politikai változásai bemutatásának árnyaló szerepéről.
Végezetül egyet kell érteni László T. László munkája utolsó megjegyzésével, amikor is leszögezte: érdemes volna minél előbb magyarul is sajtó alá rendezni ezt a tartalmas monográfiát. (Azt már csak olvasója teszi hozzá, hogy a minél könnyebb hozzáférhetőség érdekében, korunk kívánatának eleget téve, előbb-utóbb internetes publikációt is megérdemelne mind az angol, mind a magyar változat.) Az angol kézirat mostani színvonalas közzétételéért a Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség szerkesztőit illesse dicséret.
László, Leslie: Church and State in Hungary, 1919–1945 (Egyáz és állam Magyaroszágon, 1919–1945). Budapest, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2004. METEM Books, Nr. 47. 400 o.
Fazekas Csaba
