A 2010-es és 2011-es Kállai Ernő Ösztöndíj támogatásával készült kötet a holokauszt-emlékezet kérdéseit vizsgálja a kétezres évek művészetében. A kötet esettanulmányokra épül, amelyek Eyal Sivan (A specialista, 1999), Romuald Karmakar (A Himmler-projekt, 2000), Omer Fast (Spielberg listája, 2003), Artur Żmijewski (80064, 2004), Harun Farocki (Haladék, 2007) és Yael Bartana (Lengyel trilógia, 2007-2011) kapcsán elemzik azokat az művészeti stratégiákat, amelyek eltérő kulturális, szociális, mediális és politikai kontextusokban születtek meg. E stratégiákat és a holokauszt művészeti reprezentációját érintő módosulásokat a kötet írásai Claude Lanzmann klasszikus filmjének, a "tanú korának" (A. Wieviorka) nevezett emlékezettörténeti paradigma egyik legfontosabb alkotásának (Shoah, 1985) az összefüggésében vizsgálják. A kötet abból a megfigyelésből indul ki, hogy a kétezres évek művészetében mindhárom központi elem, amelyre Lanzmann filmje épült, mélyreható módosulásokon ment keresztül, mind a túlélői elbeszélés (tanúságtétel), mind a trauma helyszínei (topográfia), mind pedig a(z archív dokumentumok felhasználását érintő) radikális képkritika. A kötet írásai e három elem módosulásait vizsgálják az említett alkotások szoros olvasatán keresztül, és megpróbálják rekonstruálni e módosulások tágabb összefüggéseit, azaz a hátterükben álló emlékezettörténeti, társadalmi, kulturális és politikai folyamatokat. Az írások egységesen olyan interpretációs keretet dolgoznak ki, amely a biohatalom (Foucault/Agamben) és az archívum (Foucault/Derrida) fogalmaira és a hozzájuk kapcsolódó kortárs művészet(elmélet)i diszkurzusra épül. A kötet bevezető tanulmánya áttekinti a "tanú korát" érintő emlékezettörténeti folyamatokat, azaz a kötet írásainak emlékezettörténeti kontextusát, és ismerteti a biohatalom és az archívum fogalmát, a biohatalom fogalmát érintő kritikákat (LaCapra/Ranciere) és bemutatja a rájuk épülő és a kötet írásaiban használt interpretációs keretet.
A kötet felépítése és a kutatás szakaszai
Ez az interpretációs keret és a kortárs művészeti folyamatok a Lanzmann-film értelmezéséhez is új szempontokat adnak, ezért a kötet két tanulmánnyal indul, amelyek a film korábbi, mainstream interpretációihoz képest a mű "szélein" olvassák a Shoah-t, az első az ellenállás reprezentációján, a második pedig az elkövetői beszéd/tanúságtétel kérdésén keresztül. A kötet második részét alkotó írások archív dokumentumok (Himmler 1943-as poznańi beszédének hanganyaga, egy hollandiai gyűjtőtáborban készült 1944-es film és Eichmann 1961-es jeruzsálemi perének felvételei) kritikai szempontú felhasználását elemzik Romuald Karmakar, Harun Farocki és Eyal Sivan egy-egy filmjében. Ezt a részt egy önálló - az eredeti kutatási tervben még nem szereplő - tanulmány vezeti be, amely az archívum dokumentumok használatának korábbi, nyolcvanas-kilencvenes évekbeli formáit tekinti át (Boltanski, Forgács és mások alkotásain keresztül), hogy aztán a kétezres évek jelenségeit e háttér előtt tudja bemutatni. A kötet harmadik része Omer Fastnál, Artur Żmijewskinél és Yael Bartanánál vizsgálja "A hely és a beszéd" (ez volt Lanzmann filmjének a munkacíme) átiratait, és azok eltérő összefüggéseit, az emlékezet spektakularizációját (Omer Fast), a társadalom antagonisztikus modelljét (Żmijewski), és az antagonisztikusságból kivezető politika(i művészet) lehetőségeit (Bartana).
Harun Farocki Haladék és Romuald Karmakar A Himmler-projekt című filmjéről szóló részek 2009-ben készültek el, 2010-ben, a Kállai Ernő Ösztöndíj első évében a Lanzmann-ról szóló két tanulmány, 2011-ben pedig, a Kállai Ernő Ösztöndíj második évében az Eyal Sivanról, az Omer Fastról, a Yael Bartanáról szóló részek, valamint a Bevezető és az Archívum, mindennek ellenére című tanulmány.
A 2011-ben elkészült részek rövid rezüméi
Az Archívum, mindennek ellenére az archívum dokumentumok, illetve az archívum mint forma használatának a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli formáit tekinti át, és ismeretei az archív képekkel kapcsolatos vitákat, különös tekintettel G. Didi-Huberman könyvére (Images malgré tout/Képek, mindennek ellenére, 2003) és az ott kifejtett Lanzmann-kritikára. Állításom szerint az archív dokumentumok felhasználása a kétezres évekre a dokumentumokat létrehozó és jelentésüket rögzítő "archivális hatalom" (Derrida) kritikai vizsgálata felé mozdult el.
Eyal Sivan A specialista (1999) című filmjében az Eichmann-per során készült archív filmanyagot használja fel, és elsősorban Eichmann-t, Eichmann mediális megjelenítését és a jogi apparátus diszkurzusát helyezi a középpontba. A tanulmány bemutatja a per fordulópontot jelentő emlékezettörténeti szerepét, elhelyezi benne az "archív anyag újrarendezésében" (Sivan) tetten érhető stratégiát, és - elsősorban a diszkurzus Foucault-i fogalma mentén - megnézi, mit mondd Sivan filmje arról, hogyan mediálták a felvételek Eichmann-t, és ez hogyan kapcsolódott a per tágabb, a jogi feladatán túlnyúló pedagógiai és politikai programjához.
Omer Fast Spielberg listája (2003) című videójában az 1993-ban forgatott Spielberg-film statisztáival készített interjút. A videón az interjúkat és a Spielberg-film forgatása során Krakkó egyik negyedében, Płaszów-ban felépített díszleteket látjuk. A tanulmány bemutatja Płaszów "kulturális geográfiáját" (A. Charlesworth), a trauma topográfiája (a valaha itt állt koncentrációs tábor) és a fikció/szimulákrum (a koncentrációs tábor itt felépített díszletei) viszonyát, megnézi, hogyan használja fel Fast Lanzmann stílusát a hely és a statiszták megjelenítésekor, és elemzi az (elkövetői és áldozati) azonosulás különféle formáit az interjúkban.
Yael Bartana Lengyel trilógia című munkája (Rémálmok, 2007, Fal és torony, 2009, Merénylet, 2011) a korai cionista propagandafilmek és -fotók, az avantgárd művészet és a szocialista realista festészet stílusainak egyszerre nosztalgikus és ironikus pastiche-án keresztül hoz létre egy politikai fikciót (?), a Lengyelországi Zsidó Reneszánsz Mozgalmat. A tanulmány áttekinti a trilógia emlékezettörténeti, társadalmi és politikai kontextusait (különös tekintettel a Hatnapos háborúra és az azt követő lengyelországi antiszemita hullámra), bemutatja az utalásrendszerét, elemzi a pátosz és az irónia szerepét és Bartana politikáját.