Zsámbéki Gábor könyvajánlója

(részletek)

(...)Lengyel György minden könyvét fontosnak és hiánypótlónak érzem, mostani vállalkozása azonban lenyűgözően izgalmas. Nem ismerek olyan művet a színházi irodalomban, amely hasonló igénnyel, adatok és tények ilyen impozáns tömegével vizsgálná a diktatúra és a színház birkózását, szűkebben a színház életben maradásért folytatott harcát az európai és az észak-amerikai színház adott korszakaiban. Szerencsésebb országok esetében ez csak a német megszállás ideje, más országokban, elsősorban a Szovjetunióban, évtizedekre elnyúló, minden nap új veszélyeket hozó, számos nagyszerű művész életét követelő küzdelem.(...)

A színházi emberek nem bátrak. Ha azok, a bátorság a műveikben található. Legnagyobb számban a meghunyászkodók vannak, az elveiket könnyen cserélők. A könyv nem velük akar foglalkozni. Érdekesebbek, mert számos nagy művész van köztük, a túlélésre játszók, akik nem egyszer látszatra lepaktálnak a diktatúrával, hogy így megmenthessék a színházukat, és segítsék a bajba került művésztársaikat. Kevesen vannak, de ők ennek a műnek megdöbbentő hősei, akik semmilyen körülmények között sem térnek el az igazuktól (...)

Ahogy a hatalom hasonló eszközökkel próbálja a színházat befogni, azonos trükköket keres az is a kiszabadulásra. Csak épp könnyedebb és játékosabb. Változékonynak és kiismerhetetlenebbnek mutatja magát. Ugrál műfajról műfajra, helyszínről helyszínre. Ha a kortárs darabokból csak a regnáló hatalmat dicsőítőket engedik színpadra, beszél a koráról a klasszikusokkal, ha azok is gyanússá válnak, igazat mond a kabaréban. Ha a dolgok nyílt kimondása lehetetlenné válik, a színház áttér a kódolt nyelvre, amelynek megértésében a közönség mindig tehetségesebb, mint a cenzorok. Ha a kőszínházakban a munkát ellehetetlenítik, színház lesz moziban, gyárban, lakásokon. A hatalom keménykedik, megfélemlít, büntet, lecsap. Rövidtávon győz. A színház sebeket szerez, aztán odébb táncol, vihog és elénekli a dalát.