Bővebb leírás
A 2007. július 30-án elhunyt Ingmar Bergman önéletrajza a filmekből, forgatókönyvekből, színházi rendezésekből álló páratlan életmű záróköve, ismételt igazolása annak a mindig is sejtett ténynek, hogy A nap vége, A csend, a Persona, a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Fanny és Alexander írója és rendezője valódi anyagból, megélt élményekből, tulajdon életéből építette műveit. Önéletírása számos ponton világítja meg mű és alkotó viszonyát, és fényesen bizonyítja, amit magyarul megjelent forgatókönyvei, filmnovellái óta már nálunk is sokan tudnak: hogy Bergman írónak is kivételes tehetségű. Könyörtelen igazságkereső, aki nem kímél senkit és semmit, legkevésbé önmagát. A lényeget kutatja mindenben, így kerülhet könyvében egymás mellé a legnagyobb természetességgel a megalázó testi bajok leírása és Garbo, Chaplin, Karajan, Oliver portrévázlata, a gyermekkori pofonok és a felnőttkori rendőri meghurcoltatás, kamaszkori élmények a náci Németországban, riasztó tapasztalatok a svéd szocialista "pokolban", menedékkeresés és részbeni kirándulás a "demokratikus" Münchenben, siker és kudarc, sírás és nevetés. És, talán mondani sem kell, ítélet nincs: Bergman nem dicsőül meg - sőt ellenkezőleg, inkább az esendő, a szenvedő, a gyarló emberi arcát mutatja.
