Bővebb leírás
A kiadvány különlegessége már első pillantásra szembetűnik, hiszen a könyv kötése magának a könyv formátum történetének egy időszakát eleveníti fel. Ez egészen pontosan a 14. századot, amikor a kínai könyvet már fűzték. A kiadvány gerincét a lapok középen meghajtott élei alkotják. Az első és a hátsó borító egy-egy vastagabb ugyancsak kettéhajtott papírlap. Ezeket a lapokat fogták össze és a margó résznél körülbelül 1 centis mélységben négy helyen átlyukasztották és ezeken a lyukakon keresztül cérnával fűzték össze a könyvet. Ez maga a cérnafűzéses kötés (xian zhuang), amiről szintén olvashatunk is a könyvben. A külcsín tehát tetszetős, a fogyatékossága ellenére is, amiről majd később még írok.
A belbecsben sincs semmi kivetnivaló, hiszen rengeteg gyönyörű képpel, jó minőségű papíron elbeszélésesen mutatja be nekünk Tokaji Zsolt a kínai könyv evolúcióját, kezdve a Kr.e. 4. századtól –amikor még bambuszcsíkokra és falapokra írtak –, a rúdra csavart selyemre, majd papírra írt szútrákon át, egészen a nyomtatás megjelenéséig és a modern kötésű, kínaiul kiadott Arany János Toldijáig. Az utazás, bár nem tart sokáig, hiszen a nagyjából 130 oldal tele van képekkel, de mégis belefér az európai, perzsa, japán és más Kínán kívüli színtér bemutatása a téma tükrében. A történet apró elemeinek összefűzéséhez pedig nagyon sok segítsége van az írónak. Stein Aurél, a híres keletkutató feljegyzései, Tőkei Ferenc a sinológia másik nagyra becsült alakja és más külföldi tudósok, írók feljegyzései, alkotásai segítik, hogy összeálljon a teljes kép.
Fény derül arra is, hogy hogyan terjed el a papír használata és hogy hogyan alakul át a kézzel történő másolás fadúcos nyomtatássá, majd fém nyomóelemes nyomtatássá.
A könyv értelemszerűen sok kínai kifejezést használ, melyek kínai írásjelekkel és pinyin átírással is szerepelnek. A végén pedig két kronológiai táblázat is segítségünkre van abban, hogy az előforduló uralkodói időszakokat, melyek mellé sajnos nem írták oda az évszámokat el tudjuk helyezni időben. Ezeken kívül mankóként szolgál még az oldalak alján hivatkozott lábjegyzet, mely sokszor csak a forrásra utal, de több helyen felhívja a figyelmünket arra is, hogy az egy-egy bekezdésben kifejtett témának hol tudunk még részletesebben utána olvasni.
Végezetül pedig a feketepont. A kötés a példányom esetében nem bizonyult túl erősnek és a cérnaszálak elkezdtek kioldódni. A könyv azért még egyben van, pedig már kétszer is kiolvastam, de innen azért már érthető, hogy miért nem ez a legelterjedtebb könyvkötési forma.