Bővebb leírás
A második legnagyobb számú kisebbség Japánban az ainu (ajnu) nép, amely valószínűleg kapcsolatban állhatott tungu, altáji népekkel és Szibéria uráli lakosságával. A lakosság száma:
1807: 26256
1822: 23563
1854: 17810
1873: 16272
1903: 17783
1931: 15969
Az 1984-es adatgyűjtés szerint a Hokkaidon élő ainuk száma: 24381 fő volt.
Az ainuk bennszülött vadászó nép, és Honshu északi részét foglalta el a Nara birodalom (Kr.u. 710-94) idején. A kiterjedt japán telepesítés északra szorította az ainukat, amely a Meiji-korszakig tartott, és a japán kormány döntése értelmében az ainuk Hokkaido egy kis részére szorultak. Ez a dolog hasonlított az USA által létrehozott indián rezervátumokra. A megmaradt népet (1990-ben kevesebben voltak, mint húszezer) primitív népkultúra jellemezte, inkább faji, mint japán eredetű. Betegség és az alacsony születési arány miatt az elmúlt két században erősen fogyott a népesség, és mára már szinte teljesen összekeveredett a japánokkal.
A lakosság nagyot csökkent 1822 és 1854 között. Különböző betegségek voltak ennek az okai: himlő, kanyaró, kolera, tüdőbaj és nemi baj, és kényszermunkákkal szétszakították a családokat.
Az ainu jelentése "férfi". Hasznosnak tekintik "kamuy" (istenek) jelenlétét. A mindennapi életben, különböző szertartások keretében ezekhez az istenekhez imádkoznak. Ismerik a "természet" isteneit, így a tűz, víz, szél, mennydörgés; az "állatok", a "helyiségek" isteneit; "ellentétes" isteneket, és vannak, akik támogatják az embereket, vannak istenei a hegyeknek és a tavaknak.
A mindennapi életben kevésbé használják az ainu nyelvet, de nemzedékről nemzedékre szájhagyomány útján megőrizték a népdalokban és az elbeszélésekben. Ritmikus zenében és táncokban egyes ainu ünnepek során használják, de legnagyobb részt a turisták számára.
Élelmezésü ket halászással oldják meg, de használnak néhány veteményt is, hogy átéljék a telet, és éhen ne haljanak. A szarvashúst korsókban megfőzik, kiteszik a napra száradni. A megszárított húst a nyitott tűzhely fölött állványon felfüstölik. A füstölt húst nyírfakéregbe csavarják, és kötegekben elraktározzák.
A tengeri lazacot pl. kifilézték, megfüstölték, mint a húst és rácsokon megszárították, tárolóba tették.
Az ubayuri-t (fehér liliom) kalapáccsal megtörték, vízbe áztatták és így nyertek belőle keményítőt. Ezt is a napon szárították, és a darabokat felakasztották az ajtó fölé.
Az állati húsokból korsókban levest főztek. A hús- és hallevest gyökerekkel vagy zöldségekkel ették, a rizst is belekeverték az ételeikbe Az ainuk ritkán ettek nyers húst. Volt, hogy nyersen ették a szavas belső szerveit, de leginkább roston sütött, nyársra tűzött halat ettek. A megszárított halból is készítettek levest. Télen elfogyasztották a megfagyasztott lazacot. A gyümölcsöket szeretik nyersen enni.
Az ainuk a levest "ohaunak vagy rurnak" nevezik. Ismertek: "kam ohaw" (húsleves), "pukusa ohaw" (fokhagyma leves), "pukusakina ohaw" (kökörcsin leves) levesek.
A "sayo" magokból főzött kásás ételnek is több alakját ismerik. A főzeléknövényeket "ratashkep"-nek nevezik. Ételeikhez sót és különféle fűszereket használnak.
Reggeli t és főételt fogyasztanak, de van, amikor villásreggeliznek.
Eredet
A tudósok különféle elméleteket állítottak fel az ainuk eredetét illetően. Állítják, hogy létezik: kaukázusi (fehérek), mongoloid, óceániaiféle, régi ázsiaiféle és egyéni elmélet.
Egyes tudósok azt feltételezik, hogy a mongoloid elmélet szerint történt a fejlődésük, mivel két típusát ismerik: a délit és az északit. A Jomon-korszakig (néhány tízezer évvel ezelőtt) a déliek észak felé mozogtak, és hosszú út után jutottak el a japán szigetvilágba, többek között Okinawara. Ezután ez a déli mongoloid ág fontos szerepet játszott Japánban a Jomon-korszakban. De a Yayoi- és Tumulus-korszakokban az északi mongoloid ág nagy számban megtalálta a tengert, és Japánt. A japánok a vándorlások erős hatására gyorsan fejlődésnek indultak, de az ainuk Hokkaidon, Tohoku vidékén, Ryukyun Okinawan alig érezték ezt.
Rövid történet
Az ainuknak módjukban volt megismerni a Yayoi és a Muromachi közötti korszakot, és Hokkaidon megtapasztalták a fajenc-kultúra időszakát, az ún. Zoku-Jomon-, Satsumon- és Okhotsk-kultúra korszakát.
Maga az "ainu kultúra" kiterjed az 1400-as és a korai 1700-as évekre, valamint a Satsumon-kultúra idején fejlődött az Okhotsk-kultúra befolyása alatt. Ez az elmélet azonban ma még nem egészen bizonyított, mert Japán kiterjesztette befolyását Hokkaido déli része felett, majd lerohanták az ainukat. Erre ők harcokkal válaszoltak: 1457-ben Kosyamain, 1669-ben Syaksyain és 1789-ben Kunasiri-Menasin, de az ainuk mindig veszítettek, és az utolsó harc után elbuktak; Japán uralkodott felettük.
Ez az elnyomás a Meiji-korszakig olyan erővel folyt, hogy elvették önrendelkezési jogaikat, nem volt joguk saját kultúrájuk ápolásához, mert kötelező volt a japánok mindennapi szokásait használniuk. 1899-ben Hokkaidot ideiglenesen azzal nyugtatta meg a japán kormány, hogy segíti mezőgazdasági fejlődésüket. Ennek ellenére "bennszülött ausztráliaknak" nevezték őket, s ezzel megkülönböztetést tettek a japánok és az ainuk között.
A Meiji-korszak után a japánok fokozták a betelepítéseket Hokkaidora, és az ainuk ellen olyan megkülönböztetéseket vezettek be, amelyek a mai napig is megmaradtak, és ezzel fontos szociális problémát okoztak.
1946-ban a hokkaidoi Ainu Kongresszus létrehozta a hokkaidoi Ainu Szövetséget, hogy tárgyaljanak a nevelésről, együttműködjenek a társadalmi berendezkedés megoldásáról. 1961-ben ez a szövetség hokkaidoi Utari Szövetségre nevet változtatott, amely állandó tárgyalásokat folytatott az ainukat érintő különböző problémákról. A szövetség 1984-ben hivatalosan kérte a japán kormánytól, hogy törvényesítsék az Új Ainu Törvényt olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Mára különböző előrelépések történtek az ainu nyelv felélénkítése, a megőrzött kultúra folyatása, és a hagyományos táncszertartások területén.
Ainu nyelv és szájhagyomány
A nyelvészek még nem találtak az ainuhoz hasonló származású nyelvet. Semmilyen genealógiai kapcsolatban nincs a japán nyelvvel. A nyelvszerkezet hasonlít az altáji nyelvekre és rendelkezik néhány nem-altáji jellemvonással. Ilyenek az ún. hozzáadódó előképzők: e-, ko-, o-. Az ainu nyelv poliszintetikus jellemzője nem hasonlít az altáji nyelvekéhez.
Nem voltak saját betűtípusaik. Néhányan igyekeztek írni, és ehhez kölcsönvették a latin, cirill vagy japán betűket, mára csak a japánt használják. Nagyon kevés azon ainuk száma, akik folyékonyan tudnak ainul beszélni, állítják a mai ainológusok, viszont gazdag szájhagyománnyal rendelkeznek. Verseikben ellentétes nyelvstílust használnak az ellentétes morfológiai megkülönböztető arcvonás miatt.
Az elbeszélésekben a hősök vagy istenek saját tapasztalataikról beszélnek. Az ainu nyelvészet – Dr. Kindaichi Kjoosuke – nagy úttörőjének tapasztalata szerint a szájhagyományok "egyes szám első személyben történő elbeszélések", és erre, mint partikuláris jellemvonásra tekintenek.
Az ainu mozgalmak szándéka: lassan visszanyerni az elveszített nemzeti méltóságot, az ainológusok szándéka pedig megőrizni a nyelvet és a kultúrát tovább fejleszteni.
Hangrendszere viszonylag egyszerű (magánhangzók: i,e,a, o,u; mássalhangzók: p, m, w, t, n, s, ts, r, j, k, h). Intervokalikusan, valamint nazális és magánhangzók között a (p, t, k) hangok zöngésedhetnek, a szótag elejei magánhangzókat általában glottális zár előzi meg. A hangsúlyos szótagok magas tónusúak, a többiek mélyek. Az ainu nyelv alapszórendje: alany-tárgy-ige; a módosítók és bővítmények megelőzik a módosítottakat, illetve a régenseket. Képzőkben bővelkedik a nyelv. A főnevek különféle esetvégződéseket kaphatnak; a birtok szuffixumának magánhangzója a tővégi magánhangzó harmonikus ismétlése. Helyviszonyok kifejezésére posztpozíciók szolgálnak. A személyes névmások mind alanyi, mind tárgyi funkcióban az igéhez kapcsolódhatnak, így: e-i-kore (te-én-ad) ’adsz nekem’. A melléknevek nem képeznek önálló osztályt: az igék kategóriájába tartoznak. A kérdő mondatok képzésére a -ya partikulát illesztik a mondat végére.
Néhány tőszámnév: 1 sine, 2 tu, 3 re, 4 ine, 5 asikne, 6 iwa(n), 7 arawa(n), 8 tupesan, 9 sinepesan, 10 wa(n)