Bővebb leírás
Kripke kiindulópontja a Frege és Russell neve által fémjelzett elmélet, amely a tulajdonneveket határozott leírásoknak felelteti meg, ezen felül pedig kimondja: az a fregei Sinn egyik feladata, hogy meghatározza a tulajdonnevek referenciáját. A bevett névelméletek részletes kritikája során Kripke elhatárolja a szükségszerűség metafizikai fogalmát az aprioricitás ismeretelméleti fogalmától. Ezáltal újszerű választ adhatunk számos, korábban háttérbe szorított metafizikai kérdésre - például az emberek, dolgok, fajták és az elme természetével kapcsolatos kérdésekre. Az akcidentális és lényegi tulajdonságok megkülönböztetésével kapcsolatos ellenvetések hatástalanná válnak: amennyiben elfogadjuk, hogy például Nixonnak lényegi tulajdonsága, hogy ember, az aranynak pedig az, hogy fém, akkor el kell fogadnunk, hogy léteznek (metafizikailag) szükségszerű a posteriori állítások - jelesül a „Nixon ember” és „az arany az fém”. Kripke szerint a merev jelölők közti azonosságállítások - közöttük például az elme és a test azonossága, már amennyiben elfogadjuk a test és az elme azonosságának tézisét -, valamint a tudományos azonosságok (például „a hő az molekulák mozgása”) szintén a szükségszerű a posteriori igazságok közé tartoznak. Ezek az állítások egy általános ismeretelméleti kérdést is felvetnek, méghozzá az elgondolhatóság és a lehetőség viszonyával kapcsolatban: miért tartjuk elképzelhetőnek, hogy kiderüljön, hogy, az arany az nem is fém, miközben nem lehetséges, hogy ne volna fém? Kripke kötete alapvetően megváltoztatta az analitikus filozófia módszertanát, érvelési stratégiáját, és új irányt adott az elme és a test azonosságát állító tézisek körül folyó vitáknak.
