Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy a 20. század két kiemelkedő gondolkodójának, Edmund Husserlnek és Martin Heideggernek a szellemi párviadalát nyomonkövessen, és filozófiai összecsapásukat alaposan dokumentáltan bemutassa. Egyben arra is vállalkozik, hogy összehasonlító analízis révén rávilágítson a rejtett törésekre, tektonikus feszültségekre, melyek a két gondolati alakzatot meghatározzák.
A 20. század első évtizedeiben az Edmund Husserl által megalapított fenomenológia azzal az ígérettel jelentkezett, hogy képes a filozófia végső kérdéseire választ adni, s eközben ragaszkodik ahhoz a módszertani alapelvéhez, hogy csakis az emberi tapasztalatokra támaszkodik és szakít a metafizika spekulatív ábrándozásával. Közeli tanítványa és munkatársa, Martin Heidegger még radikálisabban kívánta végigvinni e programot, amennyiben a leghétköznapibb tapasztalatokat éppúgy figyelembe kívánta venni, mint az emberi egzisztencia végső határtapasztalatait. A nyugati filozófiai tradíciót meghatározó univerzalitásigény kiteljesítése során azonban mindkét fenomenológus feloldhatatlannak tűnő apóriák sorába ütközött: a tudományok megalapozási programjának megfeneklése, a valódi közösségek kialakításának történetfilozófiai víziójában megmutatkozó ellentmondások és a fenomenológia metafizikai öntudatra ébredésének apóriái felszínre hozták azokat az alapvető töréspontokat, melyek a két fenomenológia célkitűzéseiben és előfeltevéseiben már benne rejlettek. E problémák (tudományok, történetiség, metafizika) tárgyalása mellett kötetünk módszertani kérdéseknek (fenomenológiai megközelítésmód, nyelv, kitüntetett tapasztalatok) és a két filozófus emberképének viszonyát is vizsgálja. Egészében a könyv olyan alapos áttekintést próbál nyújtani a két filozófus munkásságáról, amely a filozófia iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is hozzáférhetővé teszi ezeket az izgalmas filozófiai vállalkozásokat.