A kötet a szakirodalomban ismert és ismeretlen szövegek pontos olvasásával értelmezi az 1770-es évek előtti Magyarországról egyházi kiadványokban és megnyilvánulásokban ránk maradt, általában a felvilágosodáshoz kapcsolt törekvéseket. Bemutatja, hogy az új eszmék a mindennapokat befolyásoló vallási tanításban is erjesztően voltak jelen. Egymás mellé helyezi keresztény (protestáns és katolikus) felekezetek képviselőinek tevékenységét, azoknak a közösség, az „édes haza” érdekében végzett szolgálatát. Bőséges adatsorral támasztja alá, hogy a magyarországi vallási megújulási mozgalmak művelődésre, irodalomra és a nemzeti nyelvre gyakorolt hatása a korábban számba vettnél sokszínűbb. Az egyén és közösség eszmélkedése szükségszerűen járt együtt a múlt felmérésével, értékelésével. A tárgyalt korban a tudományos művek létrejötte érdekében fontos kapcsolatrendszer (levelezési háló) alakult ki, amelynek néhány részletéről tájékoztatást kapunk.
A szerző véleménye gyakran eltér a szakirodalomtól folyamatok, személyek értékelésében. A gazdagon hivatkozott nyomtatott és kéziratos forrásanyag, amely eddig nagyrészt elkerülte a kutatók figyelmét, önmagáért beszél, hitelessé teszi a levont következtetéseket.
Szelestei N. László 25 éven át az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként, a magyarországi egyházi könyvtárak referenseként dolgozott. 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, 2006–2009 között dékánja volt. Jelenleg a piliscsabai Irodalomtudományi Doktoriskola vezetője, a Lelkiségtörténeti Műhely alapítója. Kutatási területe a 16–18. századi magyarországi irodalom- és művelődéstörténet, az utóbbi évtizedben elsősorban az egyházi irodalmi műfajok (prédikációk, imádságok, népénekek).
