Bővebb leírás
A haldokló egyszerre nyomorult és szent. Egyszerre kell lehajolnunk
és felemelkednünk hozzá.” – írja az előszóban Filó Mihály, a kötet
szerkesztője.
A természettudományok és az orvostudomány robbanásszerű, a laikus számára szinte beláthatatlan fejlődése újra és újra olyan szituációkba sodorja az egyént, amelyekben a „helyes” döntéshez már nem támaszkodhat a tradicionális, gyakran elavultnak tűnő elvekre. A „jó halál” a posztmodern társadalom legnehezebben megoldható morális és jogi problémái közé tartozik.
A gondolkodó ember számára nincsen vonzóbb kihívás a "jó halál” feladványánál. Az eutanázia lehetősége ellenállhatatlanul izgatja a törvénytudókat, a papokat és a farizeusokat. Az eutanázia problémája rendkívül szerteágazó kérdéskör, melyben mindenki kiléphet az egyes tudományágak szűk Prokrusztész-ágyából.
Ebben a nagy dilemmában a leginkább izgató talány rejtőzik: az elmúlás rejtélye. Jogtudomány, medicina, teológia minderre kínál lehetőséget. Az életvégi döntések horizontja napjainkban már aligha fogható át egy-egy tudományág elkülönülő nézőpontjából, egyetlen diszciplína sem formálhat kizárólagos jogot a „kegyes halál” értelmezésére.
Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara Az emberhez méltó halál címmel 2010 januárjában nemzetközi kongresszust és kerekasztal-beszélgetést rendezett az eutanázia és az élet végén hozott orvosi döntések problémáiról, amelyen a jogtudomány ismerői mellett a medicina, a bioetika, a filozófia és a történelmi egyházak képviselői is részt vettek.
A rendezvény védnökségét Baka András, a Legfelsőbb Bíróság Elnöke vállalta el.
A rendszerváltozás óta nem került sor olyan átfogó szakmai találkozóra, amelyen a halállal és a haldoklással különböző aspektusból foglalkozó szakemberek vitatják meg az aktuális kérdéseket.
A német nyelvű ülésen, Györgyi Kálmán -volt Legfőbb Ügyész- elnökletével a meghívott referensek – a magyar jogalkotás számára többnyire példaként szolgáló – Németország, Ausztria és Svájc jogfejlődését mutatták be.
A sikeres konferencia után még határozottabbá vált a gondolat, hogy hazánkban is megérett az idő arra, hogy a „kegyes halálról” átfogó mű jelenjék meg, amelyben a jog mellett megszólított tudományok, az orvosi kar, a morálteológia és a társadalmi vita szempontjai egyaránt teret kaphatnak.
2011. május 25-én a Literatura Medica Kiadó gondozásában megjelent a konferencia résztvevőinek tollából a Párbeszéd a halálról – eutanázia a jogrend peremén című magyar, illetve a Menschenwürdiges Sterben – Zur Rechtslage der Sterbehilfe in Europa című német nyelvű tanulmánykötet, amely a legmagasabb mércével mérve is megállja helyét az európai diszkusszióban.
A magas színvonal biztosítéka a sokszínű szerzői közösség, azonban éppen ebből a sokszínűségből következik, hogy a megszólalók az életvégi döntések megítélésében többnyire diametrális, feloldhatatlanul ellentétes álláspontokat képviselnek.
Ez nem pusztán a szerzők eltérő hátterével és meggyőződésével magyarázható. A hazai diskurzusban ugyanis egyrészről szinte hiánytalanul fellelhetjük a nyugati irodalomból ismert érveket: a klasszikus jogágak művelői többnyire a német nyelvterület jogi változásait kísérik figyelemmel, a bioetika és a társadalomtudományok művelői pedig angolszász forrásokból merítenek. Másrészről azonban számot kell vetnünk magyar eutanázia-vita három sajátosságával is.
Először: a rendszerváltozással kiteljesedő emberi jogi szemlélet, majd a korábbi paternalisztikus felfogással szakító, a betegjogok kodifikálásával Európát megelőző, új törvényi szabályozás megteremtette a szükséges elvi fundamentumot, azonban elmaradt – az ideológai polémiákon túl – a pragmatikus és dogmatikai szempontok kölcsönös ütköztetése, amely élettel tölthette meg volna az elvi kereteket.
Másodszor: Magyarországon alig állnak rendelkezésre olyan átfogó, empirikus felmérések, amelyek alapján képet formálhatnánk az életvégi döntések betegágy melletti valóságáról.
Harmadszor: a témakörrel foglalkozó kutatók – elsősorban a tudományos infrastruktúra hiányosságai miatt – egymástól többnyire elszigelten dolgoznak, és az egyes tudományterületek határai gyakran áthághatatlannak bizonyultak.
Ez a gyűjtemény talán fontos lépés lehet azon az úton, amely az eutanázia gyakran áttekinthetetlen problémakörében végre tiszta beszédhez vezet, és hozzájárulhat ahhoz is, hogy az önrendelkezés táguló lehetőségei az élet befejezésekor is valóban az emberi szabadságot szolgálják.
A kötetben szerepel egy érintett, Antal Zsuzsa írása is, aki nehéz körülményei ellenére vállalta, hogy megindítóan őszinte és mégis bizakodó esszével ajándékozza meg a közönséget.
