Peterdi Nagy László 1937-ben született. Az egyetem elvégzése után a Pécsi Tanárképző Főiskola, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem világirodalmi tanszékén 19. századi orosz irodalom- és színháztörténetet tanított. 1967-71-ben Moszkvában a Gorkij Világirodalmi Intézet aspiránsa volt. 1971-ben ott védte meg kandidátusi disszertációját Csehov és a világszínház címmel. Az orosz irodalmi és művészeti életről szóló elemzései, tanulmányai ezalatt a Nagyvilágban, az Új Írásban, az Élet és Irodalomban jelentek meg. Hazatérése után a Kulturális Minisztérium színházi főosztályának helyettes vezetője, majd a Színházi Intézet tudományos főmunkatársa volt. 1979-84-ben a varsói Magyar Kulturális Intézetet vezeti, emellett folyamatosan publikált a Nagyvilág, a Kritika és a Színház hasábjain. Nyugdíjazásáig az MTI Külpolitikai Főszerkesztőségének oroszországi munkacsoportjában dolgozott.

Mire ’68 harckocsis lovagjai Prágából hazaértek, más világ fogadta már őket Moszkvában is. Először a pojácák kezdtek el szemtelenkedni. Mi, az Orosz szépség és egyéb széptani művek szerzőjével, Viktor Jerofejevvel, a Világirodalmi Intézet aspiránsai voltunk. Ő Gogolról írt könyvet, én Csehovról. De még inkább a tegnapi egyetemistákról, akik, amíg az új művek meg nem jelenhettek, a klasszikusokat olvasták és nézték, játszották és rendezték. A nemzetközi helyzet azonban, egyre csak „fokozódott”. A Komszomol Színház farmernadrágban és tornacipőben mutatta be Csehov Sirályát. Efrosz, a rendező, ez után kapott először infarktust. A harmadik már a Tagankán érte utol. „Művészeti problémákra használja kámfor injekcióinkat!” – adta fel ekkor a Lityeraturnaja Gazetában nagy feltűnést kiváltó apróhirdetését a tudományos vezetőm, aki az unalmasabb konferenciákon Rajkinnak írt kuplékat. Ki is zárták mindjárt a pártból. Engem meg szépen hazaküldtek. Csakhogy visszaszöktem, albérlőnek. Szobácskám a konyhából nyílott, ahol késő éjszakáig folytak a megbeszélések. Az asztal végére húzódva igyekeztem megérteni a sistergő viták lényegét. A legfontosabb gondolatokat a szomszédnőm szemöldökceruzájával jegyezgettem fel egy papírzsebkendőre. Nagy hiánycikk volt ott ez akkor. Annál az asztalnál azonban mindenki vakon hitte még, hogy nem a Pénz, hanem a Szellem válthatja csak meg a Világot. Ez a könyv is ebben a hitben íródott.