Mennyire süllyedt a múlt mélyére az államszocializmus korszaka? Mintha az egész akkori világ egyszerre veszne el Muhi és Mohács messzeségébe, közben reflexei, szokásai a mai napig meghatározóak, sokszor anélkül hogy ezzel egyáltalán tisztában lennénk. György Péter új könyvében az emlékezet antropológusaként ered a közelmúlt nyomába; az 1957 és 1980 közötti időszak kulturális közegeinek hatalomjátszmáit, attitűdjeit és mentalitásait vizsgálja textusok és kontextusok együttes elemzésével. Mit tudunk kezdeni a Kádár-korban ünnepelt, megbecsült, mára azonban antikváriumok mélyén porosodó életművekkel? Mit kezdenek velünk ezek a szövegek és festmények? Miképpen közvetítette a kor absztrakt-pragmatikus ideológiáját a film? Milyen máig ható következményei vannak az akkori építészeti vitáknak? Milyen volt a kulturális és mindennapi tér abban a világban, amelyben olybá tűnt, megáll az idő?
És az egyik legvérfagyasztóbb/forralóbb (kinek,hogy) szöveg, ami az egyik jegyzetben található ugyan de legalábbis számomra, a könyv egyik kulcsmondata talán....
Lássuk csak
" ....csalódás vár azokra,akik elolvassák Hegedűs B.András,Litván György és Kozák Gyula 1956-os Intézetben
őrzött interjúját amit 1990-91-ben készítettek Aczéllal. Ez a hosszú szöveg elsősorban azért elgondolkodtató és
fontos olvasmány, mert jól kiolvasható belőle,hogy Hegedűs B. és Litván ellenzéki létük ellenére milyen közel voltak
Aczélhoz. Viszonyuk nem pusztán szívélyes, de empatikus is volt, az interjú igazi forrásértéke ennek a viszonynak a
a valósága, s nem az ellenőrizhetetlen, és ellenőrzésre olykor már nem is érdemes, jól csiszolt anekdoták,ál-
információk,tévedések ellenőrzés nélkül hagyott sorozata."
A könyv/jegyzetek/410.oldal