Belépés

 | Kosár

loading

Elmélet 


Turáni tanulmányok
Bolti ár: 2400,- Ft
Online ár: 2040,- Ft
Kedvezmény: 15%

Turáni tanulmányok

Megjelenés éve: 2014
Kötés: fűzött
ISBN: 9786155257704
0. kiadás

darab   Kosárba

Vissza


Ebben a kötetben Márki Sándornak a Turán folyóiratban megjelent cikkei, tanulmányai olvashatók. A Turáni Társaság folyóiratának első száma 1913-ban látott napvilágot, utolsó száma pedig 1944-ben jelent meg. Érintetlenek az eredeti szövegek, sem az egykori szóhasználaton, sem a mondatszerkesztésen a kiadó nem változtatott. * „A nyugati eszmékből azzal még nem szakadunk el, ha a keleti hagyományainkat megbecsüljük, s Keletnek ezt a hatezer esztendős műveltségét nem tartjuk kisebbnek, mint a nyugatit, amelyben ezer év óta annyiszor csalódtunk, jobban és fájdalmasabban sohasem, mint napjainkban. Nemzetünk megélt, sőt, fel is virult annak ellenére, hogy Muhinál, Mohácsnál turáni testvéreink keresztülgázoltak rajta, mert inkább bízott a nyugatiakban, mint őbennük. Mostan ezek a nyugatiak rövidlátóan önként rombolták le a Kárpátokat mint politikai határokat, amelyeket századokon át ők maguk neveztek a kereszténység védőbástyájának.” * Ki is volt Márki Sándor (Kétegyháza, 1853. március 27. – Gödöllő, 1925. július 1.)? Történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező: 1892, rendes: 1912). Kutatási területe: hazai parasztmozgalmak és szabadságharcok, Bihar és Arad vármegyék történelme, földrajz. Tíz testvér közül Sándor volt a hetedik. Tanulmányait Nagyváradon kezdte, majd Pozsonyban folytatta. A gimnázium utolsó éveit a fővárosban, a piaristáknál végezte. A budapesti tudományegyetemen – ahol didaktikára Kármán Mór tanította – 1876-ban kapott történelem-földrajz szakos tanári diplomát. 1877-ben doktori címet szerzett. Aradon 1877–1886-ig tanított, ezután 1886–1892-ig Budapesten volt gimnáziumi tanár. Középiskolai tanári, didaktikai és történelemkutatói munkássága mellett az 1886–87-es tanévben a Magyar Történelmi Társulat igazgatóválasztmányi tagja, 1888-ban pedig a budapesti egyetem magántanára lett, majd 1891-ben a Középiskolai Tanáregyesület válaszmányi tagja volt. 1892-ben már az Akadémia levelező tagjaként meghívták a kolozsvári egyetem történelem professzorának. Ízig-vérig pedagógus volt, a középiskolai neveléssel és az oktatással élete végéig szoros kapcsolatot tartott. A történelem- és földrajztankönyv-írói tevékenysége is jelentős. * A kötet TARTALMA: • A TÖRÖKSÉG TÖRTÉNETE ÉS A MAGYAR TUDOMÁNY; • A TURÁNI NÉPEK TÖRTÉNETE; • KAPCSOLATOK A TURÁNI NÉPEK TÖRTÉNETÉVEL; • PETŐFI ŐSTURÁNI LELKE; • A TURÁNI NÉPEK JELENE ÉS JÖVŐJE; • DIZABUL NÉPE; • A MONGOLOK MAGYARORSZÁGON; • JASZAU, CHARTA, ARANYBULLA;

leiras  
  
PatroNet CMS